Váradi Földvár közepén...

... pont akkor jött ránk az álmosság mikor nem kellet volna, vagy nem annyira, mert rábírt az álom utáni éhség, hogy fényes délutánon lehajtsuk fejünk szépen egymás mellé a bársonyos fűre, ott az irodalmi sátor alá, annak is az árnyéka és az alászorult melege kellemes egyvelegében, csak a mikrofon ordítása szakította meg néha álmatlan álmunk, illetve az is volt, mert pörögtek a képek a mindenről és a semmiről , váltakozva csak épp nem emlékeztünk többet rájuk, néha tudat alatt a színpadon szereplők beszéde is belopózott az agyunkban cikázó ködös történetbe, és már az sem számított, hogy kihangsúlyozták az irodalmi sátor alatt öt perc múlva kezdõdõ előadás címét, megvolt mindennek és mindenkinek a helye, nekünk ott egymásba kapaszkodva a bársonyos füvön,  és mégsem hidalt át minket teljesen a köztér mert egyre többen gyűltek körénk, míg egész sokan nem lettek, mi csak néztünk rájuk és az előadójukra gyors felültünkben révedező tekintettel, hogy miért pont a mi védelmi várunkat szemelték ki,  sajnálva a semmiről szóló szertefoszlott álmunk ültünk le mindketten a többség közé rejtőzve, miközben borzos hajunkat a szél fésülte éreztem hátradőltében a melegét, karjaim közé szorult testének remegését,  ahogy értelmet próbáltunk adni abban a minutumban ottlétünknek a váradi Földvár közepén.  
(2003 nyara)


                                                                     ********


A nyúl.

A nyúl egy négylábú emlős állat, van belőle kicsi, nagy, közepes, megennivaló és a nyúl számomra egy varázserõvel megáldott szõrmók, szerelmi segédeszközként volt jelen az életemben, nane.... nem, nem a nyúlban vagyok szerelmes és nem is tettem vele semmit, bár szeretem őt is borban párolva, sok sok éve annak, hogy a nyúl fontos szerepet, azaz meghatározó szerepet töltött be az életemben azonmód, hogy L. barátom gasztronómiai éhségérzete a nyúl iránt kibontakoztatta szerelmem első virágát, mert mondtam is neki, hogy Ülke gazdag falú a nyúltartás szempontjából, meg is találhatja vacsorája állatát, ha elvisz engem is na meg a csajt..... tudod... azt a szombat esti bulist... aztazt.... a szőke kékszemût.....  mert kellene vele találkozzak valahogy,  és ez a nyúlvásár meg megfelelő alkalom a megközelítésre  -elhozod a csajt nyúlvásárra? -kérdezte L. meglepetten, de erre érdemleges válaszom csak, hogy -elhívom! -lehetett mert tudtam, hogy egy 1300-as Dacia hátsó ülésén megint közel érezhetem magam õhozza, érezhetem az illatát s talán, mondom -talán megfoghatom a kezét is mert nincs abba ugye semmi rossz ha egy fiú megfogja annak a lánynak a kezét aki tetszik s ehhez meg kell a nyúl, mert kopottak az emlékek, s különben is... 
Kiadósan berregett az 1300-as Dacia a cég előtt és meglebbent a lány, úgy ahogy emlékeztem rá, szõkén, kékszemûen, mosolygósan, nagyot dobbant a szívem,... ahhh.... még nem ülhetek hátra mellé a hátsó ülésre, mert azt hiszi rámenős vagyok -gondoltam, és halványpiros pír jelent meg mindkét arcomon aztán az ülkei gazdák sem adtak el nyulat, én azonmód nem is bántam, inkább mondataim megfogalmazásával bíbelődtem, majd finoman jelezve érzékeltettem, hogy egyedül vagyok otthon s ha akar feljöhet, -rá bólintott, és ettõl természetesen ismét a pírral az arcomon és gyomorgörcs társulásában egy boldogságérzés lebbentett ki az 1300-as Dáciából majd a
 kisszoba kiskanapéján ültünk egymás mellet saját birodalmamban,  itt már megfoghattam a kezét .... megfogtam, rám mosolygott és éreztem, ahogy finoman visszaszorítja az újaim, nagyon szerettem én azt a nyulat, életem meghatározó szent állatját , a fekete nadrágján a bársony rejtelmes mintáját is megszerettem, megszerettem úgy mindenestől Őt!    -nem a nyulat... azt másként!