2022. Ezt is megértük! :)

Gondolatok '13

Szibéria

Ivan Ivanovics fölött hangosan zúgott a keleti szél. A nyomait teljesen eltüntette a hófúvás, a végeláthatatlan puszta jeges foga mélyen belemart végtagjaiba. Nem volt ereje, hogy felálljon, csak
feküdt tehetetlenül és nézte a tőle egy méterre fekvő üveget. A szibériai szél farkasüvöltést hozott magával és Ivan Ivanovics megpróbált közelebb kúszni az üveghez. Ujjai remegve kaparták a jeges havat de még mindig elérhetetlen volt. Lassan feladta a harcot és arccal a hóba esve várta a végső megnyugvást. A szél tovább görgette a félig üres üveget, VODCA felirattal az ég fele nézve veszett bele a nagy fehérségbe.
Iván, bármennyire hihetetlen is, de józanul kellet megbékéljen veszendõ sorsával.

Az utolérhetetlen...

A szabadságot akarta utolérni... ezért nyomta a gázt olyan súlyosan. Ott volt nem messze, talán tíz méterre az autó orrától az a láthatatlan valami, amit minduntalan el akart érni. 
Egy gondolat volt az a valami, egy általa kialakított érzés mely képpé hunyászkodva ott lebegett az orra előtt. A feladat megoldása... ez volt a célja. Ha utoléri akkor bizton megoldódik valami. Hogy mi? -nem érdekes... ezen nem gondolkodott el, hogy mi lesz attól jobb, csak a makacsságába öltözött ördög súgta a válláról, hogy -nyomd, nyomd, nyomd... Alig sikerült visszakapnia a kormányt. A szekért húzó lovak is hátrakapták horkantva a fejük, az öreg meg moccanni sem bírt a bakkon csak nézett szembe vele a szélvédõn keresztül.
-a fenébe -gondolta magában és próbálta ismét vizuálissá tenni maga előtt a hirtelen elvesztett célt. Mert valaminek lennie kellet, hogy a lelkiismerete engedje tövig nyomni a gázt.
                                                                 ...
A rönkszállító megpördült az ütközéstől. A kis kombi meg átröpült az összekötött fenyőfa törzsek  fölött majd hatalmas robajjal gurult be az oldalon.
A kamiosofõr ijedten szökött ki a kabinból és rohant le a füstölgő roncshoz. Az öreg is szuszogva érkezett és próbáltak egy nagyobb rést felfedezni az autón, ahol kihúzhatnák.... de nem volt bent senki. 
Az összegyûrõdött autó üres volt.

Álom

    Lenézett a Hegyről de nem látott semmit. Csak a felhők sûrû gomolygása és fölötte a tiszta kék ég, ez alkotta akkor ott pillanatnyilag a világot. A párás levegő, a fény és a tenyérnyi szikla, melyen állt.
Most érezte tényleg egyedül magát. Magára számított, a bátorságára, a cselekvő képességére, lelkiismeretére, bûntudatlanságára.
Tisztán tartotta az elméjét, hogy jobban láthasson el a horizontig és hogy majd csukott szemmel is érezze a felhők puhaságát. 
Kitárt karokkal dőlt előre, rugaszkodás nélkül. Csípte az arcát a felhők rojtozott sûrûsége és a szél. Behunyt szemmel érezte, hogy lassul a zuhanása és vízszintes repülésbe megy át a szabadesésből.
Szép lassan ereszkedett alá, majd egy puha tenyér fogta fel. Békesség és nyugalom áradt belőle. Leült, fejét lábai közé hajtva karolta át térdeit. Egy porszem volt a védelmező kézben, mely szép lassan visszaemelte a sziklára.
Kinyitotta  a szemeit és feltűnt a felhők rojtjai közötti mélyben a város.

  

Nem attól vagy szép mert szép vagy :)

Februári csokor
(avagy szerelem versike, tavaszváró és ajándék is egyben :) )

Nem attól vagy szép mert szép vagy,
szemünk csak lát, nem érez.
Ha fogod a kezem és nem melegre éhez?
Lelkemet fogod, ettől olyan szép ez.

Nem attól vagy jó mert simogatsz,
bőrömnek hatást de szívemnek gyönyört adsz.
Nem azért simogatlak, hogy rám nézz,
örömöm hogy megossza a simogató kéz.

 attól vagy itt, mert itt vagyok Én is
és akkor leszek ott, ha ott leszel Te is.
Nem szabály, nem törvény, nem erkölcs,
Bennem a Te és Benned az Én örök lakó,
                                    ...és nem görcs.

Ki az az Eszter?

        Eszter.... Eszter.... milyen Eszter ??? Leállás!!! -ordította Bekényi Jóskabácsi a rendező,  majd lecsapta a forgatókönyvet a földre.
 -Gyerekek, gyerekek hát ezt nem hiszem el.... Eszter... milyen Eszter te Zoli?  ... mondd már meg nekem is? ...gyerekek öt perc szünet... nem, tíz perc.... ezt nem hiszem el -hangja mélyen dörögte be a stáb fölött az egész stúdiót.
A két nõ, Ági és Jutka alig álltak a lábukon a röhögéstől, úgy kapaszkodtak Zoli azaz Szépkúti Jocó kórházi vaságyába aki értetlenül nézett ki fejkötése alul -csessze meg... csessze meg...-sóhajtott nagyokat majd lemászott az ágyból leszedve az érzékelőket és elindult a kávéautomata felé.
       Pál Feri operatõr is csendben ereszkedett le a daruval majd megérkezve a stúdió aljára véletlenül belerúgott az ottfelejtett digitális csapóba mely pörögve sistergett vagy három métert. A stáb csak röhögött és veregették Zoli bekötözött vállát aki ez miatt magára illetve hófehér kötésére löttyintett a kávéjából -ezért megöl Jóskabá! -fakadt ki majd beleroskadt a rendezői székbe.
-én nem értem -araszol bele a beszélgetésbe Pál Feri -ma már hatszor küldtetek fel az égbe azzal az istenverte daruval és tudjátok, hogy fáj a fejem... tudjátok... a fenébe az esti sörözéssel, aztaarohaaadt... s most meg ez is -biccent Zoli felé sápadt mimikátlan arccal... -ha ma még fel kell menjek belehalok!
Egy nagy dörrenéssel csapódik el a kórházi díszlet egyik fala -a kamerasín melletti kábelköteg akadhatott bele -melyet két asszisztens próbált gyorsan helyre támogatni míg megérkezne az öreg.
-Gyerekek -hallatszott a folyosó felől Bekényi panaszos hangja -még négy forgatási napunk van és vége... ne csináljátok ezt velem -majd a felugró Zoli helyére ült -te meg hogy nézel ki Zolikám?

        A stúdió végén Marcit játszó hét éves Attila egy vörösben fénylő hosszú hajú nõ kezét fogta és nevetett a darabbeli de amúgy a valóságban is az apját játszó Zolira, akin épp  Klárika néni cserélte le a kávéfoltos kötést. Lassan kezdett helyreállni a rend, a kamerák ismét a kezdési beállásba pozicionáltak -hol az a kurva csapó? -kérdi Pöpec a segédrendezõ és káromkodva fut a kellékes pult fele majd õ is belerúg a földön fekvő csapóba mely bepörög a stúdiót körbevevő sötétségbe -Nnnnaaa...a kurva életbe -majd világtalan szemekkel eltűnik õ is utána...
-figyelem gyerekek, öt perc múlva startolunk és Zolikám....Zolikám, nem Eszter hanem Elíz... mert ezt a nevet írta ide a Babos -mutat a szövegkönyvre -és akkor mond Zolikám végre ki, hogy Elíz -könyörgött a székéből Bekényi Jóska.

        Attila mégy egyszer apjához futott majd a nõ is követte és mosolyogva simított végig Zoli arcán majd kacéran belecsípett és a pizsamánál fogva magához húzta  -Ki az az Eszter drágám?

Váradi Földvár közepén...

... pont akkor jött ránk az álmosság mikor nem kellet volna, vagy nem annyira, mert rábírt az álom utáni éhség, hogy fényes délutánon lehajtsuk fejünk szépen egymás mellé a bársonyos fűre, ott az irodalmi sátor alá, annak is az árnyéka és az alászorult melege kellemes egyvelegében, csak a mikrofon ordítása szakította meg néha álmatlan álmunk, illetve az is volt, mert pörögtek a képek a mindenről és a semmiről , váltakozva csak épp nem emlékeztünk többet rájuk, néha tudat alatt a színpadon szereplők beszéde is belopózott az agyunkban cikázó ködös történetbe, és már az sem számított, hogy kihangsúlyozták az irodalmi sátor alatt öt perc múlva kezdõdõ előadás címét, megvolt mindennek és mindenkinek a helye, nekünk ott egymásba kapaszkodva a bársonyos füvön,  és mégsem hidalt át minket teljesen a köztér mert egyre többen gyűltek körénk, míg egész sokan nem lettek, mi csak néztünk rájuk és az előadójukra gyors felültünkben révedező tekintettel, hogy miért pont a mi védelmi várunkat szemelték ki,  sajnálva a semmiről szóló szertefoszlott álmunk ültünk le mindketten a többség közé rejtőzve, miközben borzos hajunkat a szél fésülte éreztem hátradőltében a melegét, karjaim közé szorult testének remegését,  ahogy értelmet próbáltunk adni abban a minutumban ottlétünknek a váradi Földvár közepén.  
(2003 nyara)


                                                                     ********


A nyúl.

A nyúl egy négylábú emlős állat, van belőle kicsi, nagy, közepes, megennivaló és a nyúl számomra egy varázserõvel megáldott szõrmók, szerelmi segédeszközként volt jelen az életemben, nane.... nem, nem a nyúlban vagyok szerelmes és nem is tettem vele semmit, bár szeretem őt is borban párolva, sok sok éve annak, hogy a nyúl fontos szerepet, azaz meghatározó szerepet töltött be az életemben azonmód, hogy L. barátom gasztronómiai éhségérzete a nyúl iránt kibontakoztatta szerelmem első virágát, mert mondtam is neki, hogy Ülke gazdag falú a nyúltartás szempontjából, meg is találhatja vacsorája állatát, ha elvisz engem is na meg a csajt..... tudod... azt a szombat esti bulist... aztazt.... a szőke kékszemût.....  mert kellene vele találkozzak valahogy,  és ez a nyúlvásár meg megfelelő alkalom a megközelítésre  -elhozod a csajt nyúlvásárra? -kérdezte L. meglepetten, de erre érdemleges válaszom csak, hogy -elhívom! -lehetett mert tudtam, hogy egy 1300-as Dacia hátsó ülésén megint közel érezhetem magam õhozza, érezhetem az illatát s talán, mondom -talán megfoghatom a kezét is mert nincs abba ugye semmi rossz ha egy fiú megfogja annak a lánynak a kezét aki tetszik s ehhez meg kell a nyúl, mert kopottak az emlékek, s különben is... 
Kiadósan berregett az 1300-as Dacia a cég előtt és meglebbent a lány, úgy ahogy emlékeztem rá, szõkén, kékszemûen, mosolygósan, nagyot dobbant a szívem,... ahhh.... még nem ülhetek hátra mellé a hátsó ülésre, mert azt hiszi rámenős vagyok -gondoltam, és halványpiros pír jelent meg mindkét arcomon aztán az ülkei gazdák sem adtak el nyulat, én azonmód nem is bántam, inkább mondataim megfogalmazásával bíbelődtem, majd finoman jelezve érzékeltettem, hogy egyedül vagyok otthon s ha akar feljöhet, -rá bólintott, és ettõl természetesen ismét a pírral az arcomon és gyomorgörcs társulásában egy boldogságérzés lebbentett ki az 1300-as Dáciából majd a
 kisszoba kiskanapéján ültünk egymás mellet saját birodalmamban,  itt már megfoghattam a kezét .... megfogtam, rám mosolygott és éreztem, ahogy finoman visszaszorítja az újaim, nagyon szerettem én azt a nyulat, életem meghatározó szent állatját , a fekete nadrágján a bársony rejtelmes mintáját is megszerettem, megszerettem úgy mindenestől Őt!    -nem a nyulat... azt másként!

Kútásó János esete

Kútásó János esete

        Soha nem látott fény világított be a vackába. Érezte a füst szagát és riadtan futott ki a szabadba.... Füleit hátrahúzva szagolt bele az éjszakába.... vörös szőrén ott táncolt a tûz....
                                                                           *
      A petróleum lámpás közömbösen terítette be gyér fénnyel a kis tanyai ház belsejét..
A Likas-rét illata összekeveredett a gyapjú és a petróleum szagával, Õ meg ott ült közömbösen a durván összeszegelt fenyõfadeszka ágyon, semmitmondó tekintettel.
Az üveg nélküli ablakon kedve szerint lopakodhatott be az éjszaka mélyen ülő zaja.
Keserűnek érezte a lelkét pár hónapja. Keveredtek a valós és a képzelet képei agyában. Hátradőlve a gerendát nézte, ahogy sötétbarna erezete kígyóként kanyarogja hosszan az egészet. Félt. Félt eloltani a lámpást, hogy ott marad a sötétben csak a gondolataival. Inkább elnézte ahogy a kígyó gyûrûbe formálódva ráesik a gerendáról és hidegen verejtékező talpához simítja jéghideg tekintetű fejét.
                                                                          *
Az első korty nehéz volt... küszködött magával és a könnyekkel. Nem tette le az üveget, míg félig ki nem fogyott. Felállt, hogy szembenézzen a pislákoló árnyékával de megtántorodott és az asztalt magára rántva terült el hosszan a deszkákon. A szétfolyó petróleum lilásan lángolva világította be borostás arcát.
                                                                          *
A Likas-rétről látszott ahogy a tűz nyaldossa a fekete ég alját. A szikrák talán még magasabbra vittek egy álmot, felakasztva a legragyogóbb csillag hegyére azt.
      Egy róka szemében ott ültek a lángok a Kékes tető sűrű bokrai között majd elrohant az ellenkező irányba. Tudta, hogy a tűz az emberhez tartozik és az ember, számára rosszat jelent.

                                                                        ***
2012. október 18. 


------------------------------------------------------------------------------------------------------------

(Kútásó János kesergõ éneke )

Ha hagyom...

 ...és odaadom lelkem
akkor 
csontsovány ujjak
szorítva markolják, 
laposra sulykolják,
fényesre karmolják,
zavaros vízben-kénben
tisztára megmossák,
pokol tűzén-kövén
keményre dunsztolják,
felhőkben bújtatják,
csipkebokor tövén
tövisen altatják,
kerten át dobálják,
kutyáknak lógatják,
disznók közül sötétben
falánkok ellopják,
irigyek mardossák,
kígyók nyaldossák,
palackba zárt koldusok
fogukkal hasítják,
bicegők, mély hencegõk
vasláda mélyére
ólommal lezárják

hejjj

ha hagynám és
odaadnám...
ha hagynám,
többet meg nem 
kapnám...


Te!
álarc-árnyékban
megbúvó, szelíden
 horkanó...
õzként simuló,
hátulról szaggató!
-nem hagyom
-nem adom

 hejjj... 
-Megtartom!




  

Csak a fák tudják...

csak a fák tudják...

a fejszehalál nem a vég
szikraként égbe szökken ha elég

- nyirkos csutakok mesélnek és 
gyöngyöző gyantákat megszülnek
bozótba rejtőzve fogannak
mélyen a földbe harapnak
csak törnek, zúgnak ég fele -

...s ha lehull a levele....
mert megteszi azt a tél szele
csak túléli és nem meghal
évgyûrût hoz neki az Angyal.

Csak õ tudja, ha pihen rajta a kéz
öleli ,hogy hangját lelje, s ha lenéz
ott látja gyermekét
ki szorítja törzsébe zárt száz éves erekjét 

-ember jön a hegyre...
Ismeri... keze kérges ringatásban
altatja hajtását fém koronában -

éles harapása már nem fáj
dőltében még látja, hogy pusztul a táj
és meztelenre horzsolja a sár.

Ott az a hely....
avarból kidugja kisujját
nem kér úgy él
már nem fél...
ezer évet jósolt neki a szél.
 

Zénó maradása

         Szólt Kavics Zénónak, hogy lejöhet a padlásról, mert elmúlt a veszély. Zénó borzas haja hosszan karcolta a létra fölötti fenyőfadeszkákat összekötő acélpántot és a szikrák halvány lila pöttyöket égettek Replics aurájába. Még hallatszott a halkuló robaj a főút felől és Zénó belemártotta szakállát az összegyűlt csatornavízbe, hogy hűtse az indulattól felizzott testét.
Replics magához akarta ölelni de nem ment. Túlságosan szégyenletesnek találta most a pillanatot az öleléshez. Nem lehet ezt a percet ölelésre pazarolni, mikor még érezni az elrohanó veszély mély ibolya illatát. Mert ennek az volt és az utána maradt füst is halvány lepelként ringatta a főút fölött a levegőt.
A korgó hasú, puha szõrû sziámi Zénó ölébe szökkent és narancssárga szemei kutakodva lestek be a farakások közé, percegő hangot hallatva az ezer éves kérgeken.
-Elment? -kérdezte Zénó hosszan simítva a sziámin.
-El ez... -szólt Replics alvásra hajlamos tekintettel -nem jön vissza soha többé... itt ragadtunk végleg a múltban és csak ketten, na meg a sziámi -és halántékára támasztott mutatóujja lassan Zénóra mutatott.
Boldogan szottyantak le az ólomveretes vaságyra a tornácon felejtett kockás lepedőbe burkolózva. Megmenekültek a jövő elviharzó szelének csapásától.

A Vörösben a Kék 3. margójára 2012

       Sikeresen túl vagyunk a harmadszorra megrendezett Vörösben a Kék 3. karitatív fesztiválon. Ezidáig ez volt a legsikeresebb. Igazi csapatmunka volt. A fesztivál utáni kiértékelő gyűlésen mindenki pozitív élményekről számolt be. Én személy szerint barátokra tettem szert és ezt mindenki elmondhatta, sőt régi osztálytársak, 24 év utáni baráti találkozások is megtörténtek a két éjszaka alatt.
        Antalfi József zongoraestje indította szeptember 7-én a karitatív fesztivált, mely telt házas Szent István-teremben nyújtott 70 perces élményt a hallgatóknak. 


                                                                          * * *
       A szeptember 14-15. betervezett koncertsorozatra tizennégy zenekar jelentkezett, ebből nyolc a pénteki napon lépett fel illetve szombaton öt. A gyergyói Damned zenekar a dobosuk lebetegedése  miatt visszalépett, dicséretükre legyen mondva, hogy a csapatból így is eljöttek a közönség soraiba.
Hangulatos koncertsorozat, napi átlag 170 belépővel, ez nem túl sok a SICULUS terem 800 férőhelyével szembe, de így is elégedettek voltunk, aki ott akart lenni és ott volt a helye az el is jött. 
A fesztivál utolsó napját egy közös jammeléssel zártuk, egymás nyakába akasztva a hangszereket, ezáltal is kialakítva  egy teljesen új, blues - rock - metál harmóniákból gyökerezõ zenei stílust. :) Filmfelvétel is készült a koncertsorozatról, a vágása most van folyamatban és remélhetően egy hónapon belül kézbe is kapjuk az anyagot.
 A zenei paletta színes volt, helyet kapott a klasszikus rock, metál, akusztikus blues, rock-blues, retró rock és alternatív hangzásvilág.

      A végleges elszámolás után 1825 ron gyűlt a kasszába melyet felajánlottunk az értelmi sérült gyerekekkel foglalkozó Orbán Alapítványnak.
Jövőben is megszervezzük mindenképp! Egy teljes hetet átölelő rendezvénysorozatban gondolkodunk, minden korosztályt megcélzó mûsorkínálattal próbáljuk majd kitölteni a Vörösben a Kék 4. 2013-as kiadását. De erről egyelőre csak ennyit, hadd legyen meglepetés.

      A visszajelzés mindenképp pozitív volt a résztvevõktõl, a közönségtől, a munkatársaktól mely egyértelműen a folytatást erősíti! Köszönjük a támogatásokat a Támogatóknak, a részvételt a Zenekaroknak és nem utolsó sorban külön köszönet mindazoknak akik eljöttek  ! :)

Viszlát 2013-ban!

Marketing

      Csak néhány csepp eső kopogtatta már a kávézó ablakát. A hirtelen lezúdult esővíz vékony erecskéje halkan tűnt el az elnéptelenedett utca lefolyójában. A kávézóba bemenekült emberek moraja és a zongorán játszott sanzon dallama fogadta, ahogy belépett piros nadrágjában és kopott skótmintás pulóverében. A sarki asztalnál kapott helyet egy monoklis, újságot olvasó, láthatóan jómódú úriember mellet. Rögtön felismerte, hisz ott volt az aznapi előadáson egy kisfiúval az első sorban, a gyerek arcára is emlékszik, nyomott is egy barackot a fejére a mûsorszáma végén. Az eddig hóna alatt szorított papírtasakot ráakasztotta a széke támlájára.
    Mély zsebéből egyenként szedegette ki a pengőket, hogy egy szódás fröccsel elüsse a délután unalmát. Két pengõ hiányzott és lassan kezdett lemondani a sárgásan gyöngyöző szíkvízes muskotályról mikor rákérdett a mellette ülő úriemberre, nem-e segítené ki a hiányzó összeggel... remélte, hogy megismeri.
Felháborodásában asztalra csapta az újságot és úgy kérte ki magának, hogy tõle jött-ment emberek ne kérjenek pénzt, majd maga elé emelte ismét az olvasókeretet. A szomszéd asztalnál ülõ öreg hölgy karjáról ijedten nézett rájuk egy palotapincsi.
Még egyszer belenyúlt mély zsebébe és keserű mosollyal elővette és feltette piros gumiorrát, a papírtasakból meg a borzos piros hajat a kopaszodó fejére és ismét megszólította az úriembert... -csak két pengőt -suttogta.
Amaz értetlenül , majd hirtelen indulattal felkiáltott -Csala Bohóc! a Csala Bohóc, hát látják ezt emberek? miért nem ezzel kezdte? nagyszerű volt a délelőtt...  nocsak mutassa magát! -kiáltotta levegõvétel nélkül, úgy rázta a kezét, hogy lötyögött rajta a skótmintás pulóver. -tessék csak két pengő.... de mutasson már valamit, hadd nevessen a tisztes társaság -kiáltotta gyöngyöző homlokkal és még mindig nyomatékosan rázta Csala jobbját.
-Megvan az öt pengő -gondolta megkönnyebbülten és próbálta szabadítani magát a kézrázásból.
-várjon, várjon... ne most! hívom Józsikát! Józsika! tudja a fiam.... kivel ma délelőtt... hadd lássa Józsika is magát! -kiáltotta az úriember önkívületbe esve és rohant is ki az utcára a szembe levő társasház irányába -Józsika! Józsika! -hallatszott elhalkuló kiáltása.

     A kisfiú kiváncsi tekintettel lépett be, majd egyenesen a pultnál álló pincérhez indult -hol van a bohócbácsi? -kérdezte félénken -elment, de hagyott neked valamit -és odataszított a fiú elé öt pengõt -azt üzeni, hogy vár holnap is a délelötti elõadásra, ez a belépõ ára... és hogy majd utána elmegy a cirkusz... 

                                                                ***
                  


  Kávéház esőben


Egy kávéház az utca sarkán
igen - egy esős délután
egy férfi játszik a zongorán
igen - egy esős délután
ránéz a finánc az öreg úrra
ki az újságot fordítva fogja
megkötött puli kövér hölgy karján
igen - egy esős délután

Betérek én is ,egy kávé kijár
egy ilyen esős délután
elnyomott csikk az asztal alján
velem szemben egy utca lány
e kávéházban zeng az élet
kint az esőben sehol egy lélek
a bohóc arcán nincsen festék
milyen lehet így - sokan lesték


Esik az eső, álomba ráz
álmomban egy kávéház
egy férfi játszik a zongorán
csíkos tapéta a ház falán
eltelt az idő - rég volt ám
ez az esős délután
kopog az eső az utcán
ezen a homályos délután
kopog az eső az utcán
97 karácsonyán...

A hõség...

   A csákány bogos nyele újabb hólyagot fakasztott a tenyerén. Dühös volt mindenre, a meleg és a másodnaposság jelei gyöngyöztek homlokán -makacs nõszemély -mormogta résnyire nyitott szemmel, úgy vágta a köves talajba a szerszámot. A felpattanó kõszilánk véres csíkot húzott a bal arcára ,erre  messze elhajította a csákányt, mely zúgva röpült el Gáspár feje mellet. Kisé meghökkent de miután látta, hogy Gáspár semmit nem észlelt az egészből megnyugodva vette elő kockás, rongyosra feslett zsebkendőjét és letörölte a vért.
         Olgának meg eszébe se jutott vinni az ebédet. Az esti két pofon makaccsá tette és letett az egy kilométeres útról. Tudta, hogy ebből még baj lehet, de ha Béla visszafogta volna magát, akkor most ehetne az építkezésen. Inkább legyen ma este is két pofon de akkor holnap se lesz ebéd.
Bekapcsolta a tévét és leülve a szőnyegre, maga mellé húzta a tárcát Béla újramelegített csirkecombjával.

GarzoNap 29.

... állítólag a felesége kijelentkezett a panzióból és elment... nem búcsúzott, egy levelet hagyott hátra a fõnövérnél, aki most az öltöző elõtt adta át. Hosszanfutott a sorokon és nem bírt megszólalni... nem egy jól irányzott szemrehányás sorai kiáltottak le a papírlapról, amilyenre számított, hanem egy búcsú , egy csendes és utolsónak ható vonaglás. "Elmegyek és mire megérkezel, már nem leszek sem a lakásodban sem az életedben ..." sóhajtották a keskeny betűk a lapon..... "elmegyek" ..... -elmegyek -mormolta magában és eltette a lapot.
Eszter göndör fürtjei úsztak a folyosón átáramló huzatban. Aláírta a papírokat, Jocónak odatolta a biztosítási aktákat és a kórház kiadó kartotékját.  Rámosolygott az asszisztensre... ugyanarra , akivel találkozott először is a kórházba érkezvén.... megmaradtak az arcvonások és az akkori görcsös rögzítést most nyugalommal érzékelte az agya...
-Hova? -karolta át Jocó és sántálva távolodtak a hideg neonfény áramlásából kifele a kijárathoz.
-Hovaaa? -mosolygott vissza Eszter.... -mit gondolsz hovaaa? Marcihoz... velem tartasz? -kérdezte nevetve és élvezte ahogy Jocó zavartan tekint ki a nagyvilágba a fejkötése alól...
Odaértek a parkoló végében több mint három hete szundikáló narancssárga Polskihóz -Nos? -kérdezte ahogy megpróbálta besegíteni Jocót az első ülésre, aki sziszegve kereste helyét a kis narancssárga dobozban....
-Én már nem tudok innen kiszállni... veled tartok -muszáj -sóhajtotta Jocó és látszott, ahogy kisimultak arcán a fájdalom görcsölte izmok és mosolyogva nézte ahogy beül Eszter is  .... -Menjünk haza!
A kis Polski óriásit pöffentett és nekilódult a fõútnak.... lassan távolodott majd minden nekirugaszkodást egy szisszentés és egy női kacagás követett -nyugi Szépkúti , nyugi -... egész addig míg teljesen fel nem melegedett üzemképesre és bele nem olvadt a várost elhagyó autósorba...

GarzoNap 28

       ... Egy padra ültek le a park hûvõsében. Marci vágyakozva nézte a játszótér zsivajtól hangos gyerekseregét -oda mehetek? -hát persze, menj csak -mondta Vica néni mosolyogva.
-felhívod Anyát? -kérdett vissza Marci és közelebb húzódott a padon Vica nénihez -nincs nekem telefonom, nem értek én az ilyesmihez- és megtörölte szemüvegét -menj játszani a gyerekekhez, addig elleszek én itt a padon.
      A nyár melege szinte remegett, az aszfaltútról érezhetően hömpölygött be a parkba és olvadt bele a kellemes árnyékcsipkés  levegőbe. Nézte a kisfiút, aki bátortalanul keresett helyet magának a játszótér közösségében. Hátradőlt a padon és csukott szemmel próbált gondolatban elmondani egy imát... megköszönni Marcit és a családra áldást akart kérni... kizárta a külső zajt és a benső béke teljesen elhatalmasodott rajta.... egy kéz megérintése hozta vissza , Marci állt előtte és vajszínû lakktáskáján összekulcsolt kezeit simogatta... -leszel a Mamám?
Ránézett a gyerekre és megsimogatta a fejét -áldott vagy -suttogta és eltörölt egy könnycseppet a szemüvege alól....

Ez a pillanat s a
lelkembe vésett kis szavak
mely megtart és megtör
mint egy régi, meglehelt tükör,
benne érzelmet rajzoló,
cirkáló kis újjat látok.
Szívét szívemhez
lelkét lelkemhez
kezét megfogni s
szorítani vágyok...

GarzoNap 27.

      A késő délutáni csend teljesen belepte a folyosót, csak néha sietett el egy csapat orvos vagy gyakornok suttogva . Itt a falak csendet követeltek és mindenki ehhez tartotta magát akaratlanul is.
Ott ültek mindketten Jocó ágya mellet. Most találkoztak először és bár nem szóltak egyetlen szót se egymáshoz mégis tudta az egyik a másikról, hogy miért is vannak most ott mindketten. Elmerültek saját gondolataikban, a szívritmust jelző monitor hangja meg egyenletesen vágta ketté közöttük a szótlanságot.
Marcira gondolt, akit már két napja Vica nénire bízott ...és Anyáékra, a fenyőfa árnyékában megbúvó kis falusi házban. Lopva átnézett a másik nőre, hogy megpróbálja szemûgyre venni Jocó feleségét. Fiatal nõ volt, aki görcsösen kapaszkodott egyik kezével a székbe és néha megigazította idegesen márkás kosztümjét. Ma délelőtt érkezett és annyit még hallott foszlányban ahogy az orvostól érdeklődött Jocó felől, hogy megállás nélkül vezette hosszan a fél éjszakát a fővárosi konferenciáról és nem bírja sokáig, nyugtatót kért.
Várták Jocó ébredését a mély altatásból, bármikor kinyithatja a szemét.
                                                                       ***
Két óra telt el vagy több is talán, nem tudta pontosan mert álomba szenderült és így is csak arra ébredt, hogy bejött két orvos néhány asszisztenssel és Jocó melletti műszereket figyelték és elemezték feszülten.
                                                                       ***
Jocó ujjai megmozdultak majd lassan nyitotta ki szemeit. Mindketten boldogan és egyben feszülten szöktek fel.
Lassan felismerte mindkét nõ arcát és halvány mosollyal, halkan, nagyon halkan egy nevet suttogott -Eszter...
Mindkét nõ meglepetten nézett egymásra akaratlanul.

GarzoNap 26.

      A megyeszékhelyi kórházig szinte semmire nem emlékezett, csak suhant el a táj a Polski mellet észrevétlen. A nagyváros reggeli forgalma akkorra már telitõdött, lassan araszolgatva jutott fel a medencét körbeölelő domb egyikére, majd a Polszki lassú sóhajjal adta meg magát a hatalmas kórház parkolójában.
Az előtérben, a pultnál ülő szolgálatos asszisztens kérdően nézett a gyors léptekkel közeledő nőre
-Szépkúti Józsefhez jöttem, a tegnap behozott baleseti sérülthõz -próbálta nyugodtan elmondani, de valahogy egyre izgatottabbnak érezte magát.
-harmadik emelet, intenzív, kétszázharminckettes kórterem... kérem, ott jobbra van a lift -szólt unottan a képernyőt bámuló asszisztens és a telefon után nyúlt.
Mikor meglátta a lépcsősort, szinte gondolkodás nélkül azt választotta a számára most lassan döcögő felvonó helyett.
     A kórterem ajtaja előtt megtorpant. Kettõszázharminckettő. Lassan nyitott be, mintha nem akarná, hogy észrevegye is őt bárki. A kórterem egy két ágyas, kétfele üvegfallal elválasztott steril terem volt, ahol csak egy üvegfalon keresztül láthatta meg az egyik, jobb oldali ágyon fekvőt. Hátratántorodott. Egy csövekkel teletűzdelt, teljesen bekötözött emberi test feküdt mozdulatlanul és az ágy vége fele lelapuló takaró az amputált alsó végtagokról árulkodott. 
 A szívritmust érzékelő monitoron unottan cikázott a zöld kijelző.
Émelygést érzett a gyomrában, érezte hogy rosszul lesz és kihátrált a terembõl majd lerogyott a folyosón sorakozó székek egyikére. Egy odasiető nõvér ült le melléje
 -rosszul van hölgyem? -kér egy kis vizet? -kérdezte és papírzsebkendõt adott a zokogó nőnek.
-Szépkúti József... Jocó... mondja... túléli ezt? -kérdezte és próbálta magát megnyugtatni
-Mindent megtesznek érte hölgyem... higgye el, hogy mindent...  most taszították be tíz perce a második műtétre...

GarzoNap 25.

      Péter lecsukta a laptopját és azon gondolkodott, hogy mivel ünnepelje meg a havi zárása befejezését. A hétvége csak erről szólt és most hogy letudta a könyvelést levette a polcról a tavaly Tunéziából hozott vízipipát. Ezidáig kétszer sikerült kipróbálni de nem igazán emlékszik még mindig a tunéziai kávézók illatára. Végül is az első az a házavató volt ősszel, a második meg a szülinapján tavasszal és elég nagy rumlit csaptak a haverokkal, hogy a füstölés bármennyi apró foszlánya is megmaradjon. Zsú mérgesen legyintett feléje. Mint egy éve szakosodott belgyógyász már belefáradt Péter hóbortjának tiltakozásába.
-remélem kimész a kertbe -szól haragosan rá
Péter fütyülve vette ki a fiókból a szenet és a dohányt, majd a bárszekrénybõl kiemelt egy üveg behütött Chardonnayt meg egy poharat és mintha táncra szeretné kérni Zsút, tánclépésekben kikerülve a csodálkozó asszonyt kioldalolt a nappali üvegajtaján a késő délutánba öltözött kertbe.
      Eszébe jutott, hogy felhívja... -hadd hozza el Marcit is a gyerekekhez, rég nem találkoztak és rájuk fér egy kis kiruccanás a városból.
A telefon másodszor is négyet kicsengett majd a robot hangjára szakította a vonalat... -furcsa -gondolta és meggyújtotta a szenet a pipa tetején.

GarzoNap 24.

     Vica néni hátradőlt a szobát uraló hatalmas hintaszéken. A lakást a mély csend uralta. Az ablakon betörő fény a sárga függöny miatt aranysárgára festette a kopottas falakat. Egyedül a konyhai rádió halk sustorgása lopózott be a keskeny folyóson, majd elveszett a vastag faliszõnyeg bojtjai között. .
A délelőtt befejezte a hétvégén elkezdett könyvet és kicsit sajnálta, hogy nincs folytatás. Hátrasimította ősz haját és kellemes ringatást diktált a széknek.  Szemét behunyva engedte átadni lassan kihunyó gondolatait a csendnek.
                                                                        ***
     Hangos kopogtatás riasztotta fel álmatlan szunyókálásából. Míg sikerült erőt biztatnia lábaiba a kopogtatás szinte riasztóan rázta meg a kis garzon levegőjét.
Kinyitotta az ajtót és ... ott állt egy megtört nõ egy riadt szemű gyerekkel a jobbján....

GarzoNap 23.

     A Polski zaja betöltötte az utasteret de ez teljesen észrevétlen maradt számára... lefoglalták a gondolatok, az elmúlt napok történései. Még egy kicsit felfoghatatlan, hihetetlen számára az ami történt.
Marci beszökkent az autóba majd újabb lendületet vett a Polski.
A szürke felhõzetbõl szemerkélő eső és a leszorult pára uralta a várost.
-Lemegyünk Péterékhez egy kicsit -szólt a visszapillantóban keresve Marci tekintetét. Gondolta, hogy csak Péterrel és Zsúval ossza meg a történteket.... tanácsot kér, mert õk is jól ismerték Jocót...
A peremváros szakadozni kezdett majd lassan kiértek a nyugati terelőútra mely hosszú kígyóként kanyargott a völgy ölén és veszett bele a dombok sorjázásába.
Bekapcsolta a rádiót és a helyi adó surrogása majd a lassan letisztult adás édeskés dallamot nyögött a levegőbe.
     A hírtelen megszakadt jazz kissé magához térítette, majd egy gépies női hang folytatta az éteri sugárzást... 
"... -kedves hallgatóinkkal közöljük, hogy szakadozni kezd a felhőzet, így délutánra huszonkét fokra lehet számítani és kellemes napsütésre. Az éjszaka ismét visszahűl a levegő. Ugyanakkor közöljük a közlekedésrendészettõl kapott hír kapcsán, hogy a várost a nyugat felõl elhagyó autósoknak javasoljuk, hogy Mogyódnál térjenek le az E23-as közútra Tartód fele, mivel SzentImre határánál történ autóbaleset miatt a rendõri helyszínelés torlódást okozott. Egy ellenkező sávba átsodródó kamion ütközött egy szürke, BMW típusú személygépkocsival..."

GarzoNap 22.

     Lassan leült a fonott nádszékre és az odasiető pincértől õ is kért egy kávét.A meglepettség szinte vibrált kettejük között.  Egymás szemébe néztek és mintha megállt volna az idő egy pillanatra.... Jocó törte meg a csendet
-szia
Göndör haját bal válla fölött összefogva előrehajolt egy kissé, úgy nézte Jocót  -Te követtél? Mióta?
-nem... illetve igen, de csak innen a saroktól.... vártam hogy végezz, tudtam, hogy a szerkesztõségben vagy.... megkérdeztem Gézát. - szólt halkan és nem tudta levenni a tekintetét a nõ zöld szemeiről.
-Marci?
-Suliban..... -és furcsállotta, hogy nem érez semmi haragot.... semmit Jocó iránt, mintha még örvendene is egy kicsit a lelke, hogy látja ... mert a havi banki utalásokat leszámítva semmi egyéb kapcsolat nem fűzte egymáshoz már néhány éve. Csak az a ritka érzés, ami néha eluralkodott rajta mikor eszébe jutott.  De õ kérte meg Jocót, hogy ne keresse.... hagyja őket csendben élni.
-meglepett a leveled.... miért ilyen hirtelen?
-idáig bírtam -dőlt hátra a székében, hogy a pincér letehesse a kávéját. -azt hiszem nem megy nekem abban a világban való élés, amelyet a házaim mellet magam köré terveztem.... hiányzol, hiányoztok..... új világot akarok.... -próbálta megfogni a kezét, de a nõ lassan elhúzta.
-akkor is újat akartál, ...hagytam...
-hiányzik belőle a rugalmasság.... a spontenaítás.... az a kis őrültség ami benned van... és nagyon hiányzott a fiam... azt hiszem megszüntetem az irodát is... nem akarok kiszámítottan élni többet... párosban egyedül....
-mit akarsz akkor?  -kérdezte halvány mosolyra görbült szájjal       -egyszerűen visszalépni az életünkbe csak így.... egyik napról a másikra?   
-valahogy így -mosolyodott el Jocó is -csak kicsit másként... -mintha csak most ismernélek meg... s te meg szép lassan engeded megfogni a kezed.
Mindketten elnevették maguk és mintha ismét pörögni kezdett volna az idõ kereke a kávézó terasza körül.... a galambok újból körözni kezdtek az égen, Petõfi is jobban kihúzta magát a mohás díszmagyar uniformisában a tér közepén.
Minden megmozdult a városban..... csak õk ültek szótlanul az asztalnál majd lassan megfogták egymás kezét.

GarzoNap 21.

    Kezében lóbálva sportos szatyrát kanyarodott le a térről az ósdi karaktert magán viselõ kávézó teraszára. Haját ezer irányba lengette a langyos szellő , a pincér is mosollyal tetőzte a kávé asztalra való pördítését...
A galambok fel-fel röppenését nézte a tér közepén... egy, mint egy Múzsa ült le pihenni Petőfi zöldes, mohás vállára a tér közepén.
Előkotorászta szatyrából a cigarettás dobozt majd a gyújtóját keresve kutatott.... ekkor érezte, hogy valaki áll a háta mögött majd hallotta a gyújtó sercenését. Egy kéz nyújtott előre egy lángot.

***
    A törött betonon ropogva fordult be a szűk parkolóba a szürke BMW. 
Reggeli nyolc órát mutatott a kijelző. Ismerős volt neki a táj... -de rég volt Istenem -gondolta, majd elindult a bejárat fele. Érezte ahogy egyre gyorsabban ver a szíve minden lépés megtétele után.  Az ajtó kilincsének hidege jólesett. Második sor, balról a harmadik -jól emlékezett a postaláda helyére a félhomályban, majd bedobta a lapot a keskeny résen.
Egy kő esett le a szívéről, tudta, hogy ez már visszavonhatatlan és végtelen megnyugvás töltötte el. Visszaült az autóba és a precízen megmunkált hangszigetelésen keresztül is behallatszott a narancssárga Polski rotyogása, amint behajtott a garzon előtti térre.
 -Még mindig olyan szép mint régen, ahogy göndör fürtjei a vállára omlottak kiszökkenve az autóból - és nézte, ahogy sietve eltűnik a garzon homályában... 

GarzoNap 20.

... remegett a toll a kezében a fehérre meszelt dolgozószoba hatalmas asztala fölött. Nem tudta hogyan kezdjen neki a soroknak, egyáltalán mit is írjon.... de már nem bírja tovább... látnia kell őket... mindkettőjüket.
A felesége elutazott négy napra szakmai konferenciára a fõvárosba. Hál Istennek, hogy elment -gondolta és még mindig nem tudott semmi értelmeset kitalálni, hogy mit írhatna. Ezt a módszert kell választania, mert nincs meg a telefonszáma... de ha meglenne is... mit mondana? Inkább szemtől szembe szeretne a szavak embere lenni.
Megvan.... holnap leutazik a városba és beteszi a postaládába... igen, ezaz... hogy felkészülhessen õ is meg neki is maradna ideje a találkozás megszervezésére... hogy hol és hogyan? -majd ott kitalálja és kész.
... letépte felét az ívpapírnak.... -ez így is elég lesz, de mi a francot.... mit írjak, hogy elfogadjon.... még ennek a fele is elég lesz  -majd ismét felezte a papírt.... A rejtett hangfalakból Paco de Lucia flamencoja pörgött mely betöltötte a hatalmas lakást. Eldöntötte végre, hogy egyszerű lesz, semmi nyálasat nem ír, mert nem értékelné majd... csak egyszerűen az igazat fogja leírni és kész ...

"... szeretnék találkozni Marcival...  és Veled is..."

GarzoNap 19.

     Vica néni konzervatívan húzta fel a szemöldökét... õ az ilyet nem érti, nem is értette, nem is fogja , ezt el is magyarázta neki, hogy ez nincs rendjén.... mert az õ idejében ilyen nem volt.... mert nem lehetett.... mert megszólták volna.... mi az ,hogy valaki csak úgy..... pakol , leköszön, elmegy... mert ez neki már nem megy.... fullasztó.... ez mi az.... ilyen nincs....
Vica nénit nézte és arra gondolt, hogy mi is volt akkor fullasztó... mert neki is az volt.... bár tiltakozott és megsiratta azt a két évet de mégis valahogy hamar megbékélt... ismét előkerültek az öntörvények.... mindketten hibáztak, ezt akkor érezte, ma már tudja... az egymással való elszámoltatás, Jocó földhözragadtsága és az õ lebegő szabadsága ütközött... bár Marci ott volt közöttük mégis egy határvonal volt, mely napról napra távolította őket. Túlontúl csak a magáénak akarta érzeni a gyereket.  Mára megtanult valamit. A megélhetés göröngyös útja és a gyereknevelés  átírta a szabadság éhségét. Átkódolta. Jocónak egy olyan család kellet, melyben részt vehetett teljes mértékben. Azóta megkapta. Még jó, hogy ott az a kilencven kilométer távolság közöttük.

Vica néni magához ölelte -mégsem tagadhatod meg, az õ gyereke is, joga van szeretni és látni -suttogta.
Akkor most vár.... vár...mert jelentkeznie kell...

csak hatvan perc.... vagy talán egy óra
húzzák egymást a térben, lazán, kézenfogva.
Bekúsznak a létbe, hogy a pillanat mit jelent,
a múltat adózzák, a jövőt ábrándba,
és hitelbe a jelent.

GarzoNap 18.

... hátradőlt a fotelben és úgy kortyolgatta a vörösborát.... a rádió a konyhából halkan ontotta az éteri hullámait a lakás kevés légterébe. De az most egyáltalán nem érdekelte. Marci Gerõéknél van, így most átgondolhat mindent.... nem, nem fog megtervezni semmit elõre.... ezt a sorsra fogja bízni.... hadd gyöngyözzenek az érzések majd a lelkében úgy és akkor, amikor a pillanat megpezsdíti őket.... nem fog előre tervezni.... se szavakat, se mondatokat, semmit.... csak azt a szempárt akarja látni...
... és akkor egy régi dal jutott eszébe, ott a nagyváros központi parkjában eljátszott dalok egyike, melyet mindig elénekelt egy évfolyamtárs fiú, egy szál gitáron úgy ahogy a pillanat a szájába adta a szavakat és mindenki csak ült a kõszobor körül a fûvon.... álmodtak,  a dallam kihozta az álmokat, melyek összefonódtak a magas tölgyek törzsénél, majd kúsztak fel egészen a lombokig, a felső szintig, majd elrugaszkodva a legfelső levél pereméről egész a felhőkig szökkentek.... az egyikről a másikra, egész addig míg szét nem oszlatta őket az esti szél....

Nem kérdi kétszer senki tőlem
melyik a jó út, merre visz el,
arany esőben, szép zöld mezőben
a jó út merre visz el....

Pásztor gyerek nyájnak furulyál,
a szerencse körbe-körbe szaladgál,
arany esőben, szép zöld mezőben
az élet szépen csordogál.....

A jó út merre visz el
Ne félj tőlem,kéz a kézben...
A jó út merre visz el
Szabadság él szívedben

Szőke kislány ne sírj kérlek
a fák is bánatodról mesélnek,
arany esőben szép zöld mezőben
maradj meg szépnek.

Táncolj velem, ha jó a kedved
Elrejt mástól a természet
Táncolj velem, hol a kezed
A jó út mindig erre vezet...

A jó út merre visz el
Ne félj tőlem,kéz a kézben...
A jó út merre visz el
Szabadság él szívedben.

... 

GarzoNap 17.

       Honvágya volt a régi emlékekhez. Az egyetemi évek bentlakásainak titkai, a vizsgák utáni kocsmázások, a fiúk abban az öt évben.... különösen az a három, akikkel járt is kisebb hosszabb időt.
Eszébe jutott a nagypark a város közepén. Mindig ott írta meg Anyáéknak a leveleit. Negyedévesen munkát vállalt egy közértben félnormával, hisz tudta, hogy Anyáék nem fogják bírni anyagilag öt évig. Az angol vizsgái letétele után már fordított is kisebb dolgokat. Sikerült teljesen önállósítania magát. Kinnlakást keresett a külváros csendesebb részén. Akkor ismerkedtek össze. Azt hitte, hogy megtalálta az igazit, bár Jocó vajfehér Wartburgja nem igazán jelentett fehér lovas hercegi bevonulást azon a délutánon. Igen, akkor kisétált volt a Maros szélére és egy padról figyelte a fûzfaágakkal játszadozó folyót. A park széli parkolóba betántorgó Wartburgra senki sem figyelt, így õ sem, csak akkor vette észre Jocót, mikor már ott ült a padon mellette, majd beszélgetni kezdtek.... gyerekkor, kamaszkor, álmok, célok.... az egyetemről.
 Jocó utolsó éves hallgató mérnökként már a biztonságot kereste. A biztosat. Akkor ez tetszett benne, pedig tudta, hogy a rugalmas életvitelének, öntörvényeinek ezennel vége szakadhat. Fél év után vége is szakadt a teszt két csíkja megjelenésének pillanatától. Elvetetni a gyereket nem akarta, inkább halasztott az egyetemmel és hazautaztak egy kis időre hármasban a vidéki város garzon negyedének albérletébe,  amolyan családias állapotban annak tudatában, hogy itt majd minden a helyére kerül....
                                                    ***
Tízszer is elolvasta a papírlapot... értelmetlennek találta, hisz nem volt rajta semmi elérhetőség.... egyszerre gyűlölt és szeretett....

GarzoNap 16.

Hajnalban már megébredt, ezért nem is kínozta tovább magát. A konyhában míg a kávéfõzõ dunnyogva csorgott addig belelapozott Marci füzeteibe. Büszke volt és ilyenkor egy kis bűntudat is társult az egészhez, mivel tudta ,hogy nagyon szigorúan veszi Marci taníttatását és nem tûri a hibát.... vagyis nehezen....
A városra kezdett ráébredni a Nap. Az ablakon kinézve látta, hogy a garzonok között polipszerűen szerteágazó járdákon emberek sietnek minden irányba. A civilizáció betegsége a sietés -gondolta, majd belekortyolt az illatos kávéba.
A harangszó élesen hasította a levegőbe a reggeli hét órát. Marci elaludt hajjal csoszogott a fürdőbe -szia Anya -suttogta halkan résnyire nyitott szemekkel... még nem ébredt rá teljesen a valóságra.
Marcit elviszi iskolába a polszkival és még hazajön -gondolta, majd megkent egy szendvicset, gondosan csomagolta és az iskolatáskába csúsztatta... elég ha kilencre megy be a szerkesztõségbe.

A megüresedett parkolóban csak a polszki egyedi hangja rotyogott majd leállt nagyot szusszanva. Marcit elvitte és még van egy óra.... a bejárati ajtó tompán puffant mögötte és máris nekilódult a lépcsőnek.... majd megállt. Visszalépett a postaládákhoz, érezte, hogy valami fehérlett a kis résben, majd kinyitotta. Egy kis fehér ívlap koppant a mozaikon. Kíváncsian kapta fel, majd rápillantva teljesen ledermedt. Egy régről ismerős kézirat volt rajta. Egy mondat.

"Szeretnék találkozni Marcival... és Veled is..."

GarzoNap 15.

     A vasúti sínek között hosszan fütyült a szél.... néha egy egy mozdony lusta tolatása zavarta meg a csendet, amúgy a párás levegő mozdulatlan ült a városon... A szerkesztõség ablakára vékony csíkokat húzott a szemerkélő eső. Géza és Judit a másnapi anyagot rendszerezték, a nagyfőnök meg szótlanul ült asztala fölött... a nyomda ma késve indul. Áramszünetük van. 

... Fürtjeivel játszadozva Vica nénire gondolt ... úgy ahogy a képernyõvédõ mögül szembenézett saját önarcképével. Lekapcsolta az asztali lámpát és kilépett az erkélyre.
A párás köd unottan takarta a távoli dombokat... tudta, arrafele most valahol Anya talán a kandalló melegénél pont az újságot lapozza, vagy fényesre sikálja a nehéz tölgyfabútor lakkozását.... vagy épp belekönyököl a vidéki kilátásba az ablakon... Apa meg fát aprít a télvégi vagy a korai tavasz haldokló hidege ellen... 




Marci nevetve pördült ki az iskola ajtaján.... ahogy karonfogta a fiút és elindultak, csak úgy hullámzott , úszott, vibrált körülöttük a levegő... tudta, hogy a hét végén visszamegy.... már tudta... oda a dombok mögé.

GarzoNap 14.

     A szerkesztõségben ülve mintha minden gördülékenyebb lenne. Vasárnap délután van, most ért be tizenöt perce, Anyáékkal töltött hétvége teljesen átértelmeztette a városi hétköznapokat. 
Ritka, de most úgy érzi ,hogy pihent testileg és lelkileg is.
A mobilja tompa zörgéssel indít az asztalon, Géza hívja.
-Szia, szia... na?... milyen volt vidéken? -kérdi mint mindig, rekecses hangon, melyből nem lehet tudni ,hogy jó vagy rossz kedve van épp Gézának.... -tudod, a holnapi anyagot bizton megkaptad, átküldtem.... -folytatja az előbbi kérdésére választ sem várva -figyelj a harmadik oldalra, fontos, hogy Jánosék cikke kétharmadban ott legyen, a fotóval középen nyolcszor tizenkettes méretben... - a szponzorok kihangsúlyozva az alján, ezt ne felejtsd, nagyon fontos.... a Főnök rájuk akar harapni... ez a lényeg -sistergi a telefon....
-jól van, huuu..... namármost.... köszi, jól vagyok -válaszol nevetve Gézának... -igen, szép téli hétvége volt és az a harmadik oldal is meglesz szponzorokkal hangsúlyozva, hogy a Fõnök is odalesz... mint ahogy szokott általában...
-nanecsináld -nevet rekecsesen Géza is, hallatszik ahogy kifújja a cigifüstöt....
                           ***

       Belépve a garzonba becsengetett Vica nénihez. Hallatszott a csoszogás és a rádió moraja. Vica néni magához ölelte, majd karon fogva húzta be a lakásba.
-mesélj, hogy vannak Anyádék? Rég nem láttam.... elvihettél volna - mondja vidáman, továbbra is fogva az õ kezét.... -drága jó öreg csontjaimat legalább egy kicsit összerázta volna az út, de majd máskor viszel... ugye?
-ígérem..... tényleg.... komolyan... és itt ez a kis csomag, Anya küldi... holnap mesélek, most rohannom kell, Marci fent egyedül van, jól van mindenki, szép tél van arrafele  -zúgja lélegzetvétel nélkül majd homlokon puszilja Vica nénit és rohan is fel a lépcsőkön a neonfényes folyóson a lakása fele.
Göndör fekete fürtjei hosszan hullámzanak utána.
 Marci egyedül van és mindketten hiányoznak már egymásnak.

GarzoNap 13.

        Reggel úgy érezte, hogy soha, de soha nem tudna kimászni a meleg paplan alól.... az ágy illata és a mestergerenda faragásának vonalai mintha valahol összefonódnának az alacsony mennyezetű szoba levegőjében, édes álmot szórva rá..... 

   A harangszó, mely a hívek készülődését igyekeztette, teljesen kiugrasztotta az álmot a szeméből. Lelkiismeret furdalása volt, elég rég annak már, mikor templomba volt utoljára.
A nemrég felújított fûrdõszoba kazánjában már lobogott a tűz. Marcit még nem költötte, hiszen vasárnap van... végül is Mamával aludt a belső szobában, Apa ez miatt a régi rúgós kanapéra szorult a nappalinak nevezett , régen a szövőszéknek helyet adó szobában a ház végében.
 Eszébe jutott az esti kártyaparti Dezső bácsiékkal a belső szomszédból és még érezte a forralt bor fahéj illatát.
Elnevette magát, hisz fölényesen nyertek asszonyokul  Klára nénivel, míg Apa és Dezsõ bácsi minduntalan a szerencse elpártolását hangoztatva kortyolgattak egész addig, míg a bor hatása nótafûzérrel tett pontot a partira.

Meglepetten észlelte, hogy a ház üres. A meleget árasztó napfény és az utcán egymást karon fogó, óvatos léptû öregasszonyok, az őket követő csendes beszédű öregemberek ünnepélyes templomba vonulása meghatotta.... olyan megnyugtató volt.
Nem akarta, hogy ez a varázs megtörjék. Soha.....
Mamáék is biztos a templomba mentek és vitték Marcit is. Őt hagyták aludni, rá is fért ebben a csendben.....
                                                       ***
A tornáncra kiülve az orgona és a kórus hangjának foszlánya hallatszott:

"...Boldogasszony anyánk,
Régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén
Így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el... szegény magyarokról! ... "

GarzoNap 12.

        A hóba süppedt házat az útszéli magas fenyő illata veszi körül. A Nap ragyogása megtörik minden jégcsapon, a hideg és a szél éles foga bent tart mindenkit a házakban... csak Marcit nem... önfeledten építi a nehezen összeálló porladó hóból a hóemberét. 
Sziszifuszi munka ez a minduntalan összeomló hókupac emberré válása.
                                                              ***
          A ropogó tűz hangja és a régi képekkel átörökölt ház meleg hangulatot áraszt. Nyikorgó laskavágó hangja szivárog ki a konyhából.
-Vica néni hogy van? Mit csinál az öreglány? -kérdi Mama kinézve a szemüvege fölött, megállítva egy pillanatra a vágót.
-Egész jól viseli sorsát... talán az egyetlen a garzonban aki újságot rendel, rádiót hallgat, tévét néz... olyan mint egy pontos híradó -mondja nevetve hátradőlve.
Apa fát tesz a tűzre, majd visszaülve a barna fapadra ránéz az õ kicsi lányára. Szemében ragyogás de valahol mélyen ott van egy kis szomorúság is. Kint ismét havazni kezd. Hosszú ez a tél.
                                                             ***
Lassan eltűnnek a nyomok a hóban miközben a szél füstillatot fúj az ezernyi hópihék szárnyai közé.  

jeltelen utakon elfogynak a nyomok,
s fent a sûrû felhők násztáncot járnak,
a tél -eresz alá húzott- jégcsap fogai, konok
hangulatban csikorgó dallamot zárnak.
Befagyott tó tükre hullámtalan jaja
pirkadó kikelet hangtalan zaja
járja át a mezőt s annak fáit
a természet névtelen, kincses szolgáit.


------

GarzoNap 11.

      Az a másfél óra vidám zötykölődéssel telt. Vidáman énekeltek, Marci vékonyka hangja teljesen megtöltötte a kis utasteret. A Nap már álmosan készült elbújni mire feltűnt a falu templomtornya a domb mögül. Anyáéknak tavasszal lesz 6 éve, hogy kiköltöztek ide a panelból. Régi parasztház ragadta magához őket na meg az addig megtakarított pénzüket. Ráment az autó is, de most mintha mégis kisimultak volna azok a mély barázdák az arcukon, melyeket a gyár robotkarmai húztak a középkorú életéveikre.
A kert hosszan nyúlik hátra a befagyott patakig, az almafák mély didergésben sorjáznak a hólepte színig, melyet Apa épített saját kezűleg a ritka családi összejövetelek, kertbeli sütkölõdések helyszínéül. 

    Most az egész határ egy nagy fehér rajzlap, melyre ide oda egy egy bokrot, fát  rajzolt grafittal egy képzeletbeli kéz. 
A lombhullató erdő fái sûrû fésűként rendezik a mélyen szálló felhők fürtjeit.
Mama hosszan ölelte magához Marcit. Szinte ki kellet tépnie öleléséből Apa, hogy felemelve farkasszemet nézzenek, majd nevetve borostás arcához szorítsa.

A ház kéménye hosszan pöffentette füstjét a szürkületbe. Hideg éjszaka lesz.

GarzoNap 10.

     Anya üzent, hogy szeretné látni őket. Mi lenne ha hétvégére leugranának vidékre, a hólepte kis falucskába ott távol minden zajtól?... ahova még ritkán ér le a városi rohanás, ugyanúgy mint ahogy a busz is csak néha hoz  és visz néhány embert hetente egyszer. A falú határáig benyúló erdős rész is rengeteg gyerekkori emléket felidéz, a kirándulások illetve a magasles széles horizontjának belátásai mindig hatással voltak rá. 
Az óra akkor már kettõt mutatott a szerkesztõség falán. Döntött.
                                                                         ***
    Marci arca kipirosodott a hideg széltől, míg a padon várta õt az iskola melletti parkban. Az autók zaját hallgatta még mielőtt megjelentek volna a sarki épület mögül. Már amelyiknek volt valamiféle hangja, de az Anya Polszkijának hangos ketyegését bizony messziről felismerte. Bosszantotta a késés, Anya nem szokott késni, főleg mikor ilyen hideg van.
    A narancssárga autó mocorogva állt meg és õ vidáman ugrott ki majd megölelte Marcit. -Megyünk Mamához, igen... most indulunk- a behajított iskolatáska után tuszkolta Marcit is a hátsó ülésre, majd a Polszki mintha érezte volna ,hogy fontos része ennek a hétvégének, minden erejét összeszedve vidáman röffentett bele a városi délutánba.

...a szél harapta fáknak
fagyos zörrenése
karmolja útszéli tájnak
arcát,
hópaplan repedésbe.
 

GarzoNap 9.

Állt a tükör előtt és nézett szembe a nővel.... azzal a nővel, akivel most nem akar eggyé válni, hanem csak úgy játékból külső szemlélője lenni a másiknak.... igen, ez egy szép nõ.... vállig érő fekete fürtök... a fekete szemek kíváncsian néztek vissza rá, majd elnevette magát, hisz ez olyan hülyeség, végül is, persze, hogy jó nõ, ehhez nem fér semmi kétség.... najó, néha hisztis, néha akaratos de ez mit sem homályosít a fizikai megnyilvánulásán.
Kihúzta magát és hátrabiccentett fejjel kihátrált a kis fürdőszobából. Nem akart a látványtól szabadulni, szerette nézni saját kacér mosolyát. Na végre, van ilyen is neki.
Most valahogy dûlõre jutott a lelki világával. El kell döntenie, hogy mit akar, merre lépjen és hogy milyen áron tegye ezeket meg. Hogy képes legyen mindenre, amit elgondolt.
Most már tudja, hogy a karma végzi a dolgát, szabaddá teszi a lelkét és szabad lesz a szíve is... és milyen jó megélni ezt az érzést

GarzoNap 8.

... már többször gondolt arra, hogy elmegy. Ki vidékre, ahol újrakezdhet mindent. Nem akar többet a fájó emlékképekkel nap mint nap találkozni sem a járdán, sem a téren, sem a panel falai közt.... egyszerűen már nyűg neki ez a város. Szabadulni kell hogy szabaddá válhasson ott mélyen bent. Most érzi, hogy sírnia kell és erősen kapaszkodik minden hétköznapi gondolatba, hogy ne kelljen. Ott az a letört nyelű kávéfõzõ , a megcsorbult agyagedény, a Marcika képe a hûtõn egy pillangó mágnessel... itt már nem bírja tovább és kitör belőle a visszafojtott zokogás.
Elmegy. Ez már biztos. Itt és most eldöntötte. Talál egy kis vidéki házat a garzonért. Marcival is lesz valami. Muszáj ezt megtennie, mert hanem megfullad a bensőjét régóta égető tűz füstjétől.
Remegő kézzel elveszi a telefont,hogy felhívja Anyát... nem, inkább Vica nénit... nem.... Gézáékat... -az a legjobb, ha most nem hív fel senkit. Ezt még át kell gondolnia. Mit fog ott csinálni egyedül?
Lassan leteszi a telefont és hátradőlve lehunyja szemeit. Az álom észrevétlen simítja ki a homlokát.

GarzoNap 7.

     Hirtelen felriadva kapott a telefon után... még nem ébredt meg teljesen, nem is tudta hirtelen, hogy felvette vagy szembenyomta a készüléket. Nem akarta, hogy megébredjen a gyerek, ráhúzta a takarót majd felkelt. Péter hívta s lágyan hallatszott, hogy vonalban van -álló... álló, ott vagy? álló - szia...
Leült a konyhába és próbálta helyretenni gondolatait...
-szia, átjössztök ma este? 
-nem... nem hiszem.... talán... aludtunk, szia -motyogja vissza, s látszik, hogy még szédül a hirtelen ébredéstől.
-bocs, de gondoltam átjöhetnétek... vadas vörösborral, römi és Zsu is nagyon szeretné, ha átjönnétek -hallatszik dallamos hangja Péternek.
-ok, ok, rendben, majd még hívlak -s azzal nyomta is ki, hogy ne kelljen a suttogása miatt Péternek üvöltenie a telefonba.
Péter amúgy jó fej, együtt nőttek fel, majd jött az egyetem és közgazdász lett most meg tanít... közben az õ unszolására gazdasági rovatot is ír két hetente. Zsuzsát az egyetemen ismerte meg. Orvos. 
Marci mélyen aludt, a pokróc egyenletes mozgása jelezte, hogy nem ébredt meg. Egész délelőtt a hóban építettek valami biztonságosat. Marci szerint várat, szerinte meg inkább egy kis hajlékot. Mire teljesen átáztak és átfagytak meg is voltak azzal építménnyel s most ahogy kinézett az ablakon, még mindig ott állt a tér közepén,  tele a délelőtti kacagással .  

GarzoNap 6.

Vica néni gõzölgõ kávéja teljesen rendbe hozta. Vidáman kelt a reggel is és most ez a csoda teljesen átitatta az egész lényét. Ma vasárnap csak délután fut be a szerkesztõségbe korrektúrázni a hétfői számot, addig is az övé ez a nap. Marci hangja szórványban hallatszik át a másik szobából a vastag damasztfüggõny mögül. A nyári nagy garzonázás óta nem csukódik a közajtó és Vica néni egy nagy damaszttal regulázta helyre ezt a kis beosztási  hibát.
Vica néni tizenöt éves özvegységét éli a földszinten és Marci garzonbeli "nagyanyja" is mikor neki mennie kell vásárolni vagy szerkeszteni. Ilyenkor Vica nénihez adja be a gyereket... és innen van a néha kapott segélycsomag is melyet mindig meghálál a bevásárlások alkalmával.
-gyertek le ebédre, főztem mindhármunkra -szól Vica néni ránézve a vastag műanyag szemüvegkeret mögül... -Marci kedvéért megsütöm a szilvalepényt is, gyertek -mondja és angyali mosollyal végigsöpör kezével a kopottas viaszosvászonon...
-Marcika! Gyere, kimegyünk egyet a hóba! -kiáltja ragyogó szemekkel és olyan gyorsan tekeri nyakára a piros kötött sálat, mintha lemaradna a telelésrõl. A kis sporttévé az ország déli részének hó okozta elszigetelõdésérõl dünnyög.
Kézenfogta Marcit majd a tömbház bejárati ajtajától visszanézett... hallotta Vica néni elkopogását a konyha fele a lakásajtó túloldalán... érezte..., most megint érezte, hogy törõdnek vele ismét...
A vasárnapi délelõttöt megtöltötte az ezersugarú Nap. A katolikus templom harangszója rásimult a kisvárosra, megtöltve az egész medencét a békesség érezhetõ csodájával.

GarzoNap 5.

     -Hát ezt nem hiszem el... ezt nem.... nem hiszem el, most már ez is.... csessze meg..... -brrrrrrrr - nehezen nyögdécselt majd teljesen megállt a Polski  ketyegése ... -ez lemerült -gondolta és még egyszer elfordította a kulcsot...bár tudta, hogy a narancssárga dobozban nem maradt már egy fikarcnyi erő sem, de mostmár teljesen le akarta tudni ezt a dolgot, lerombolni ezt az egész szart ... -úgy csapta be az ajtót, hogy a ráhullott hó egyszeribe lecsúszott mindkét oldalról... bosszúsan leverte kabátjáról a havat majd kéklő tenyerét a zsebébe csúsztatta , úgy indult el az iskola fele.... ma egy ilyen nap volt.... a szerkesztõségben is dermedt volt a hangulat, pedig a reggel még jól indult minden, s egyszeriben csak annyit látott, hogy Géza komor tekintettel tartja távol a telefonkagylót a fülétől úgy ordított a drót másik végén a Nagyfõnõk .... ilyenkor õ kimegy és elszív egy cigit, hogy hátha lejár mire végez. Erre már csak egy ráadás ez az áramtalan kispolski is.
         Teljesen átfagyottan érkeztek haza. Marci arca piros volt mintha farsangi arcfestékkel kente volna be a tél karcos hidege. A hópelyhek mint ezernyi kis gyémánt, olvadtan gyöngyöztek a nehéz fekete gyapjúkabáton.

Tavasszal kitör
egy hang a szívből,
nyáron meg kihajol
Napsugár széléről.
Ősszel egy levél,
szélháton útra kél
téli telelésbe
bújva fehérségbe,
nyirkos zúzmarával
alszik csendéletbe.

GarzoNap 4.

(a harmadik rész itt)

       Géza átküldte a másnapi lapszám anyagát. Tizenkét oldalnak a szerkesztetlen vázlata, na meg ott egy csomagolt fájl a fotókkal.  Szereti ezt csinálni bár a lap nem annyira sikeres, még kisvárosi próbálkozás de szereti. Mindig is szeretett olvasni, gyerekkori emlékként még most is megéli néha ahogy esténként a fülébe szólt az apja hangjának édes drummolása, laza hanglejtése nameg azok az árnyékjátékok a kislámpa sárgás fényénél.  Mindig is érezte a homlokára lehelt borostás "jóéjszakapuszit" bár már az álomvilág rég lecsukta a szemeit....az akkori meséknek való megélése ösztönözte később az olvasásra, az olvasás imádatára... és eszébe jutnak ilyenkor azok a játékos reggeli fények is,  a falon játszadozó nyírfa ágainak árnyékai, a panelkonyhából kiillanó tea illatának élménye.
    Minden rovatnak a helyén kell lennie, fontossági sorrendbe rendszerezte, némán alkotta meg a hasábokat. Ilyenkor nem szereti ha zavarják, mindig egy képzeletbeli kéz mozgatja az õvéít s ha ezt az idillt valami megszakítja akkor nehéz újra megtalálni a kontaktust. -Délután mikor hozza el Marcit akkor rendezi majd Vica nénit is a pénzzel -tervezi gondolatban az elsõ oldal végeztével.  Ma utaltak s ezt most ugyanúgy kell megszerkesztenie, mindent a helyére tennie mint ahogy a rovatokat a fehér hasábon. Mindent elõre kiszámított lépésekként kell megtennie ha az anyagiakról van szó. Néha becsúszik egy kis számítási disztorzió  és ilyenkor jön be Vica néni segélycsomagja.
A szerkesztõség ablakait pettyes függönyként díszítik a játékos, szélkergette hópelyhek. Néha kinéz és a pelyhek között átsikló tekintete mindig megakad a háztetõkõn túli negyeden.                     A garzon negyeden.

... egy kiskabát s egy nagykabát
bandukoltak az utcán át
benéztek ide majd oda
árcédulákat forgatva.
A kiskabát a hóban állt
nagykabátra nem talált
s nevetve jött egy gondolat
egymásra gombolva gombokat.

GarzoNap 3.

 (az második rész itt)

Ott ült a Kökényesi út és a Bokros utca keresztezõdésénél sorba felállított padok egyikén. Bár mindent belepett az éjszakai havazás mégis le kellet ülnie egy kicsit. Érezte ahogy körbeveszi a hideg, ahogy zaklatja sapkája alól kikandikáló fürtjeit a fagyos szél. Ilyenkor eszébe jutnak a régi emlékek innen a térről.
Marci iskolacsengõje alig hallhatóan siklott bele a reggelbe a második utcából.
Igen... azon a nyáron mikor itt fogtuk egymás kezét, ahogy éreztem minden szavának dicséretét...... egy év múlva megkért már a gyerek miatt is, aki ott gömbölyödött a szívem alatt... azok az évek...és õ úgy ment el, ahogy jött... -gondolta  magában és akkor vette észre, hogy egy hógolyót gyúrt anélkül, hogy észre vette volna.... keményre és fagyosra, mint a hétköznapok.
Felállt és zsebre dugott kézzel dacolva a fürtjeivel játszadozó szél erejével nekiindult a garzonnegyednek. Az otthagyott hógolyó a padon csöndben mártotta bele magát a ráhulló pelyhek sokaságába és csak egy dalra emlékeztető füttyszó eredt a nyomába:

Azok az évek
ott sorba jöttek
s szívünkben ott volt
a múlt és a jelen,
 majd kiskocsit tolva
a Diós utcába
egy kézenfogott
szép szeptemberen.
De aztán szúrtak
az éles szavak
a fájdalom már
fájdalmat szült,
s engedtük kezünk
a zsebekbe csúszni,
minden mély csendbe
végleg szenderült.

GarzoNap 2.

(elsõ rész itt)

 

... hangos kopogás riasztotta fel olvasás közben. Agyába automatikusan kígyóztak a könyv mondatai de nem igazán tudta értelmezni. Behallatszott a konyhába az áramtalan csengőgomb szüntelen nyomogatása is. A kukucskálót Kinga torzított arca és lehellete homályosította.
-nézd - kezdi köszönés nélkül szinte félrelökve őt nyomulva az előszoba fénytelenségébe -nézd ezt a számlát, ezzel most mit kezdjek.... mivel fizessem ki a gazembereket? -lobogtatja a borítékkal összefogott ívpapírt. Ugyancsak nagy összeg volt de hát ez a Kinga fogyasztása.
Nézi Kingát, hogy most erre mit is kellene mondjon... vigasztalja? .... nincs erre szava már rég.... pénze meg kölcsönbe..... az pláne nincs... elég az õ gondja, hogy meglegyen a kis Marcival valahogy....
A számok fenyegetően hunyorogtak le az ívpapír aljáról -mi már nem vagyunk a tieid - suttogták bele a garzonlakás színtelen levegőjébe.

GarzoNap 1

...mindjárt kész -gondolta és befödte a rotyogó csirkeszárny paprikást. Az illat teljesen átitatta a kiskonyha tapétázott falait. Ez az a panel, mely már gyerekkora óta õrzi álmait, gondolatait s a valamikori csibész mosolyát a hétkõznapok itt törölték le az arcáról.

-Marcika, kész a kedvenced! -kiáltja a garzonlakáson keresztül majd csendben leereszkedik a kopott hokedlire...

Vica nénitől kölcsönkért pénzt a pénztáros unott arccal számolta, majd a kasszagép hangos csörrenéssel okádta ki az aprót. A szatyor aljában ott volt ami holnapig elég kell hogy legyen... -holnap majd fizetés, nem sok, de Vica néni talán még halaszt egy pár napot. Marcit kereste a tekintete. Marci a bejáratnál nézte az áttetsző gömböt a játékautomata tetején. Ez a nap egyenlőre így megoldódott, majd kibattyogtak a közért szétvillant ajtaján a hóba.

" ÚTON LENNI BOLDOGSÁG..."

.... a "reggel kilenc" órai találkozást a Dzsungelben a P. Mobil zongora futama ébresztette fel bennem, melyen szólt a teló és zörgéssel jelezte, hogy Zotyó van a jel másik végén....
Igen, Zotyó volt és kissé ijedten vette tudomásul, hogy se mi, se busz nincs a helyszínen , szal otthagytuk, elhagytuk, átvertük.... ott akkor ami minden eszébe juthatott az mind ott vibrált az orange hullámhosszán...! Nos , elgondolkodtam az ágy sarkán, hogy valamelyest összerakjam a mozaik kockákat az indulás megeggyezésérõl, ami semmi esetre nem asszociálta a délelõtti kilenc órát. Itt valami tévedésnek kell lennie....
Néhány telefon és kiderült, egyedül Zotyó van tisztában az indulás pillanatával. 
Fél egykor hagytuk el a várost.

... ennek így kellet indulnia :)

A hangulat az csodás volt, majd a szovátai töltő állomáson  vásárolt Zézétáppp CD (Dzsingisz akcentus) varázsolta hangulatosabbá az utazás csendjét..... mondom csendjét.... mivel SP teljes lehalkításban hatszor engedte hosszan, mert az elől a hangosnak tûnõ hangszórók a hátsó sorba fikarcnyi hanghullámot nem juttattak....
Váradig a hangulat életben tartását biztosította Zotyó áfonyás szoftver frissítője és a Staropramenn.... ott aztán Csövike torokfájása adott aggodalomra okot és ami nagyon riasztó volt a zenekar számára az az, hogy ezt a torok problémát Fássssy Ádám hangján közölte velünk.... a gyerek sürgősségin adtak nekije egy injekciót és szigorú diétával, alkoholmentességgel riogattuk az ártatlant....
Pesti éjféli megérkezésünk a XV-ik kerületbe minden nehézség nélkül történt.... volt két drb. GPS-ünk, az egyik férfi a másik nõi hangon közölte az útirányt, hogy tévedés ne essék....
A reggel mindenki szinte egyazon gondolattal kezdte a szombatot, hogy Csövike jól van-e.... és szerencsére széles mosolya a kockás simlédere alatt jelezte, hogy hatott az injekció, különösebb problémái nincsenek csak éhes....
Dél körül döntöttünk, hogy városnézésre indulunk..... Dzsingisz még egy utolsó hangolást indítványozott frissen húrozott gitárján még az indulás előtt, mely szakadást okozott. Ezzel már megvolt a kitűzött cél, Dzsingisznek vennie kell egy húrszettet... aztán irány a belváros.

lila, kockás, fekete, simléderes...... Dzsingisz még azt is elhitte, hogy jól áll neki...

Csövike egyre jobban lett és illegalitásra irányuló gondolatait osztotta meg velünk, hogy blattoljuk hosszan Budapestet.... melyet természetesen nem vállaltunk be.... főleg azután, mikor megállt egy rendőrségi kisbusz közvetlen mellettünk s abból kiugrált vagy húsz rendőr..... minden tekintetünk Csövire meredt, aki nagy természetességgel kijelentette, hogy úgy néz ki nem sikerült megelőznie a hírét....
Aztán a szürkület egyre több rendőrt és zászlós embert hozott szembe velünk, akkor tudtuk meg, hogy a szimpátia tüntetés egy napra esett a mi Budapesti jelenlétünkkel. Ennyi embert hömpölyögni életemben nem láttam.

az elsõ reakció, hogy hova ültetünk le ennyi embert.... a második: -ez már a kormány dolga....

Talán két órán keresztül vonult a fáklyás menet, melyben volt valami magasztos, valami félelmetes is, éreztem a levegőben vibráló több százezer ember gondolatát, hazafias érzelmét...
A Silenus Music Pubba lassan kezdtek betévedni az emberek, majd kilenc órai kezdésünk egész szépen megtöltötte emberekkel a színpad előtti kis vendéglátói részt..... a legszebb az volt, hogy rengeteg rég nem látott székelyudvarhelyi arc jött el, kik kint élnek.

a megvílágitás jó volt..... a hangosítás tökéletes!

A koncert nagy hangulatban kezdõdött és ugyanolyanban vagy talán még nagyobban végződött. Az csak hab volt  a tortán, hogy két kis kínai is ott mosolygott Endrének az első sorban. Szünetet nem tartottunk, egybe nyomtunk le vagy 100 percnyi dalt. Koncert után összepakoltunk, majd fogadtuk a kézfogásokat, gratulációkat.

Komolyan nagyon jól esett, adott egy erõt, mert ez volt az a hely, hogy nem tudtuk, milyen zenei igények lesznek a Silenus "túldíszített"" falain belül.... és sikerült.
Éjfél nagyságában átvonultunk egy nagy csapattal a közeli Ibolya korcsomába, ahol még egy kör sörrel, viccmondással ünnepeltük meg az est szép lezárását. Taxi és irány az édes otthon.....
A vasárnap délelőttöt a XV kerület körbesétálásával ütöttük el. Délután vissza a Silenusba az otthagyott felszerelésért majd onnan át az Old Man's Pub falai közé.

cigiszüneten kint.... mi betartottuk a január 1. jogszabályt.... :)

Tetszett a hely, nagyon hangulatos kis pub, melynek minden fala árasztotta azon zenészek nyomát kiknek a zenéjén nőttünk fel. Beszerelés és egy kis beállás, majd vártuk hogy a helységbe beszivárgó vendégek szép lassan betöltsék a teret. Pontban kilenckor kezdtünk, a bólogató fejek és tapsok visszaüzentek ,hogy itt nem lehet már semmi baj.... érkeztek olyan emberek, kik ott voltak a Silenusba is, ami szintén visszaigazolta, hogy van helye a mi kis muzsikánknak.

A repertoár végén boldogan omlottunk a karosszékekbe, majd jelezték, hogy még néhány dalra szeretnék ha visszalépnénk.... örömmel tettük meg, még három eljátszott dallal tettünk pontot az általam már nyolc éve megálmodott estnek. 

Az, ami ezt az álmot valósággá varázsolta sok ember közreműködésével történt, melyet ezúttal is nagyon köszönök, köszönünk.
Nagy-nagy köszönet Enikõnek és Gulesznek a felajánlott kedves kis lakásért! Nagy nagy köszönet a Polgármesteri Hivatalnak a felajánlott mikrobuszért! Nagy nagy köszönet azon barátoknak, kik anyagi támogatásukkal segítettek, akik bár megtiltották, hogy nevesítsem, de fontos helyen vannak a szívünkben! Nagyon nagy köszönet a családjainknak, kik támogattak! Nagyon nagy köszönet mindazoknak, akik drukkoltak nekünk, hogy összejöhessen. Nagy nagy köszönet Tibinek, Kettának és Zotyónak a fotókért. Nagyon nagy köszönet kik el tudtak jönni és kikkel együtt daloltuk el a "Kocsmadal" refrénjét.  Szal, egy nagy köszönet minden közremûködõnek, a Silenus Pubnak és az Old Man's Pubnak is a meghívásért......és köszönet a visszahívásért, mert ez is megtörtént! :)

Old Mans Pub Képgaléria ITT.

Silenus Pub Képgaléria ITT. 

"SOSE HALUNK MEG!"

"SOSE HALUNK MEG!"
A dalok nem változnak..... az előadók igen..... ezzel a gondolattal ünnepeltük meg szombaton az Orpheusz 15. születésnapját. Hosszú idő, de mégis gyorsan elröpült..... ez alatt a 15 év alatt bozontosabbak illetve kopaszabbak lettünk, régen a koncertek élményét a barátoknak és a szüleinknek most meg a gyerekeinknek meséljük. Megtanultuk az élményt átadni és fogadni.
Megtanultuk értékelni, hogy mennyire fontos a barátság és ennek a zenekari köteléke. Vidám perceket, órákat éltünk meg többségében ezen évek alatt, nem tántorítottak a félresikerült ritka pillanatok.
Köszönjük Nektek!!! :)

fotó galéria Picasa Web ITT!




képek: Bán Attila

ORPHEUSZ 15. SZÜLETÉSNAPI KONCERT

Meghívó

November 26-án, szombat este ünnepi koncerttel, tortával és pezsgõvel ünnepeljük a zenekarunk 15. születésnapját. Mindenkit szeretettel várunk a Jungle Étterembe 22.00 órai kezdettel induló születésnapi bulinkra! :)