2010. április 20., kedd

Árkosi kastélyfoglalás

… már az odaút rózsás hangulatban telt, az Opel Zafirába bekebelezetten néztünk ki fejünkből s a régi közösen “elszenvedett” utazások emlékeit elevenítettük fel. Lukács Tibi nyomta a gázt, majd én 129x elmondott tojásos viccemnek kezdtem neki 130x-ra. Mert ugye, Endre hallotta már 1996 óta, de Nagy Magyari Zoli nem… s ezen változtattam, ha már úgy is összezárva egy Zafirába kitünõ az alkalom… ( Endre nem így gondolta, s valszeg SP sem).
Útban voltunk Árkos fele, az Árkosi Kastély térfoglalása volt a cél egy pár órára. Meghívtak zenélni mi meg örömmel elfogadtuk. Andi hívott Szentgyörgyről, hogy jó lenne napos idõben a Színház épülete elé érni, mert ki van téve egy óriásbanner a zenekarról…. hogy legyen fotó, meg minden… oszt Árkoson eszünkbe jutott, hogy elfelejtettünk megállni… fotó elúszott…
A színpadi szerelés talán rekordidõ alatt megtörtént, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy már nagyon vágyódtunk egy korsó sör után s a motiválásra ez egy igazi remek termék volt. Szívélyesen fogadtak, ezt örömmel konstatáltam és az a hír, hogy a Szíriai főkonzul is megérkezett a kis koncertünkre enyhe aggodalmat váltott ki bennem, hogy ha esetlegesen szíriaiul meghívna Szíriába hogy fogjuk egymást megérteni. Vele volt Groszu Magdolna a TVR1 magyar adásának bemondónõje, szerkesztője kivel egyet értettem volna mindenben, ha…. Szíriáról (is) kellet volna egyeztetnünk.


A koncert jó hangulatban pörgött hosszan. Huszonkét dalt játszottunk, a “Gazdagasszony Blues”-t láthatóan fordították a Főkonzul Úrnak, a végén a hátsó sorokban ülök előkerültek az első üresen hagyott sorba.



 A koncertterem barokk hangulata átitatta a lelkem, ének közben behunyt szemeim alatt megsárgult faliképek pörögtek földesurakról, drótkeretre feszített szoknyákba bújtatott dámákról. Lábam puha perzsaszõnyegen tompán ütötte a ritmust egészen a zenélés végéig, hol felébredésem közepette búcsúztunk az ottlevõktõl. A kastély igazgatója virág helyett egy-egy üveg kastélykertben termett gyümölcspálinkával ajándékozott, majd jövőbeli terveit és terveinket egyeztettük , remélem sikerül majd ősszel egy többkoncertes hétvégét összehoznunk.


    Szentgyörgyön még pizzarendelés és annak megsütésének türelmes kivárása közepette jó hangulatban fejeztük a napot.
Köszönjük Kopacz Attilának a szervezést és Henning Jánosnak a fotókat.

KÉPRIPORT ITT


*************************************************

Nincsenek megjegyzések: