GarzoNap 22.

     Lassan leült a fonott nádszékre és az odasiető pincértől õ is kért egy kávét.A meglepettség szinte vibrált kettejük között.  Egymás szemébe néztek és mintha megállt volna az idő egy pillanatra.... Jocó törte meg a csendet
-szia
Göndör haját bal válla fölött összefogva előrehajolt egy kissé, úgy nézte Jocót  -Te követtél? Mióta?
-nem... illetve igen, de csak innen a saroktól.... vártam hogy végezz, tudtam, hogy a szerkesztõségben vagy.... megkérdeztem Gézát. - szólt halkan és nem tudta levenni a tekintetét a nõ zöld szemeiről.
-Marci?
-Suliban..... -és furcsállotta, hogy nem érez semmi haragot.... semmit Jocó iránt, mintha még örvendene is egy kicsit a lelke, hogy látja ... mert a havi banki utalásokat leszámítva semmi egyéb kapcsolat nem fűzte egymáshoz már néhány éve. Csak az a ritka érzés, ami néha eluralkodott rajta mikor eszébe jutott.  De õ kérte meg Jocót, hogy ne keresse.... hagyja őket csendben élni.
-meglepett a leveled.... miért ilyen hirtelen?
-idáig bírtam -dőlt hátra a székében, hogy a pincér letehesse a kávéját. -azt hiszem nem megy nekem abban a világban való élés, amelyet a házaim mellet magam köré terveztem.... hiányzol, hiányoztok..... új világot akarok.... -próbálta megfogni a kezét, de a nõ lassan elhúzta.
-akkor is újat akartál, ...hagytam...
-hiányzik belőle a rugalmasság.... a spontenaítás.... az a kis őrültség ami benned van... és nagyon hiányzott a fiam... azt hiszem megszüntetem az irodát is... nem akarok kiszámítottan élni többet... párosban egyedül....
-mit akarsz akkor?  -kérdezte halvány mosolyra görbült szájjal       -egyszerűen visszalépni az életünkbe csak így.... egyik napról a másikra?   
-valahogy így -mosolyodott el Jocó is -csak kicsit másként... -mintha csak most ismernélek meg... s te meg szép lassan engeded megfogni a kezed.
Mindketten elnevették maguk és mintha ismét pörögni kezdett volna az idõ kereke a kávézó terasza körül.... a galambok újból körözni kezdtek az égen, Petõfi is jobban kihúzta magát a mohás díszmagyar uniformisában a tér közepén.
Minden megmozdult a városban..... csak õk ültek szótlanul az asztalnál majd lassan megfogták egymás kezét.

GarzoNap 21.

    Kezében lóbálva sportos szatyrát kanyarodott le a térről az ósdi karaktert magán viselõ kávézó teraszára. Haját ezer irányba lengette a langyos szellő , a pincér is mosollyal tetőzte a kávé asztalra való pördítését...
A galambok fel-fel röppenését nézte a tér közepén... egy, mint egy Múzsa ült le pihenni Petőfi zöldes, mohás vállára a tér közepén.
Előkotorászta szatyrából a cigarettás dobozt majd a gyújtóját keresve kutatott.... ekkor érezte, hogy valaki áll a háta mögött majd hallotta a gyújtó sercenését. Egy kéz nyújtott előre egy lángot.

***
    A törött betonon ropogva fordult be a szűk parkolóba a szürke BMW. 
Reggeli nyolc órát mutatott a kijelző. Ismerős volt neki a táj... -de rég volt Istenem -gondolta, majd elindult a bejárat fele. Érezte ahogy egyre gyorsabban ver a szíve minden lépés megtétele után.  Az ajtó kilincsének hidege jólesett. Második sor, balról a harmadik -jól emlékezett a postaláda helyére a félhomályban, majd bedobta a lapot a keskeny résen.
Egy kő esett le a szívéről, tudta, hogy ez már visszavonhatatlan és végtelen megnyugvás töltötte el. Visszaült az autóba és a precízen megmunkált hangszigetelésen keresztül is behallatszott a narancssárga Polski rotyogása, amint behajtott a garzon előtti térre.
 -Még mindig olyan szép mint régen, ahogy göndör fürtjei a vállára omlottak kiszökkenve az autóból - és nézte, ahogy sietve eltűnik a garzon homályában...