Gondolatok '13

Szibéria

Ivan Ivanovics fölött hangosan zúgott a keleti szél. A nyomait teljesen eltüntette a hófúvás, a végeláthatatlan puszta jeges foga mélyen belemart végtagjaiba. Nem volt ereje, hogy felálljon, csak
feküdt tehetetlenül és nézte a tőle egy méterre fekvő üveget. A szibériai szél farkasüvöltést hozott magával és Ivan Ivanovics megpróbált közelebb kúszni az üveghez. Ujjai remegve kaparták a jeges havat de még mindig elérhetetlen volt. Lassan feladta a harcot és arccal a hóba esve várta a végső megnyugvást. A szél tovább görgette a félig üres üveget, VODCA felirattal az ég fele nézve veszett bele a nagy fehérségbe.
Iván, bármennyire hihetetlen is, de józanul kellet megbékéljen veszendõ sorsával.

Az utolérhetetlen...

A szabadságot akarta utolérni... ezért nyomta a gázt olyan súlyosan. Ott volt nem messze, talán tíz méterre az autó orrától az a láthatatlan valami, amit minduntalan el akart érni. 
Egy gondolat volt az a valami, egy általa kialakított érzés mely képpé hunyászkodva ott lebegett az orra előtt. A feladat megoldása... ez volt a célja. Ha utoléri akkor bizton megoldódik valami. Hogy mi? -nem érdekes... ezen nem gondolkodott el, hogy mi lesz attól jobb, csak a makacsságába öltözött ördög súgta a válláról, hogy -nyomd, nyomd, nyomd... Alig sikerült visszakapnia a kormányt. A szekért húzó lovak is hátrakapták horkantva a fejük, az öreg meg moccanni sem bírt a bakkon csak nézett szembe vele a szélvédõn keresztül.
-a fenébe -gondolta magában és próbálta ismét vizuálissá tenni maga előtt a hirtelen elvesztett célt. Mert valaminek lennie kellet, hogy a lelkiismerete engedje tövig nyomni a gázt.
                                                                 ...
A rönkszállító megpördült az ütközéstől. A kis kombi meg átröpült az összekötött fenyőfa törzsek  fölött majd hatalmas robajjal gurult be az oldalon.
A kamiosofõr ijedten szökött ki a kabinból és rohant le a füstölgő roncshoz. Az öreg is szuszogva érkezett és próbáltak egy nagyobb rést felfedezni az autón, ahol kihúzhatnák.... de nem volt bent senki. 
Az összegyûrõdött autó üres volt.

Álom

    Lenézett a Hegyről de nem látott semmit. Csak a felhők sûrû gomolygása és fölötte a tiszta kék ég, ez alkotta akkor ott pillanatnyilag a világot. A párás levegő, a fény és a tenyérnyi szikla, melyen állt.
Most érezte tényleg egyedül magát. Magára számított, a bátorságára, a cselekvő képességére, lelkiismeretére, bûntudatlanságára.
Tisztán tartotta az elméjét, hogy jobban láthasson el a horizontig és hogy majd csukott szemmel is érezze a felhők puhaságát. 
Kitárt karokkal dőlt előre, rugaszkodás nélkül. Csípte az arcát a felhők rojtozott sûrûsége és a szél. Behunyt szemmel érezte, hogy lassul a zuhanása és vízszintes repülésbe megy át a szabadesésből.
Szép lassan ereszkedett alá, majd egy puha tenyér fogta fel. Békesség és nyugalom áradt belőle. Leült, fejét lábai közé hajtva karolta át térdeit. Egy porszem volt a védelmező kézben, mely szép lassan visszaemelte a sziklára.
Kinyitotta  a szemeit és feltűnt a felhők rojtjai közötti mélyben a város.

  

Nem attól vagy szép mert szép vagy :)

Februári csokor
(avagy szerelem versike, tavaszváró és ajándék is egyben :) )

Nem attól vagy szép mert szép vagy,
szemünk csak lát, nem érez.
Ha fogod a kezem és nem melegre éhez?
Lelkemet fogod, ettől olyan szép ez.

Nem attól vagy jó mert simogatsz,
bőrömnek hatást de szívemnek gyönyört adsz.
Nem azért simogatlak, hogy rám nézz,
örömöm hogy megossza a simogató kéz.

 attól vagy itt, mert itt vagyok Én is
és akkor leszek ott, ha ott leszel Te is.
Nem szabály, nem törvény, nem erkölcs,
Bennem a Te és Benned az Én örök lakó,
                                    ...és nem görcs.