Kútásó János esete

Kútásó János esete

        Soha nem látott fény világított be a vackába. Érezte a füst szagát és riadtan futott ki a szabadba.... Füleit hátrahúzva szagolt bele az éjszakába.... vörös szőrén ott táncolt a tûz....
                                                                           *
      A petróleum lámpás közömbösen terítette be gyér fénnyel a kis tanyai ház belsejét..
A Likas-rét illata összekeveredett a gyapjú és a petróleum szagával, Õ meg ott ült közömbösen a durván összeszegelt fenyõfadeszka ágyon, semmitmondó tekintettel.
Az üveg nélküli ablakon kedve szerint lopakodhatott be az éjszaka mélyen ülő zaja.
Keserűnek érezte a lelkét pár hónapja. Keveredtek a valós és a képzelet képei agyában. Hátradőlve a gerendát nézte, ahogy sötétbarna erezete kígyóként kanyarogja hosszan az egészet. Félt. Félt eloltani a lámpást, hogy ott marad a sötétben csak a gondolataival. Inkább elnézte ahogy a kígyó gyûrûbe formálódva ráesik a gerendáról és hidegen verejtékező talpához simítja jéghideg tekintetű fejét.
                                                                          *
Az első korty nehéz volt... küszködött magával és a könnyekkel. Nem tette le az üveget, míg félig ki nem fogyott. Felállt, hogy szembenézzen a pislákoló árnyékával de megtántorodott és az asztalt magára rántva terült el hosszan a deszkákon. A szétfolyó petróleum lilásan lángolva világította be borostás arcát.
                                                                          *
A Likas-rétről látszott ahogy a tűz nyaldossa a fekete ég alját. A szikrák talán még magasabbra vittek egy álmot, felakasztva a legragyogóbb csillag hegyére azt.
      Egy róka szemében ott ültek a lángok a Kékes tető sűrű bokrai között majd elrohant az ellenkező irányba. Tudta, hogy a tűz az emberhez tartozik és az ember, számára rosszat jelent.

                                                                        ***
2012. október 18. 


------------------------------------------------------------------------------------------------------------

(Kútásó János kesergõ éneke )

Ha hagyom...

 ...és odaadom lelkem
akkor 
csontsovány ujjak
szorítva markolják, 
laposra sulykolják,
fényesre karmolják,
zavaros vízben-kénben
tisztára megmossák,
pokol tűzén-kövén
keményre dunsztolják,
felhőkben bújtatják,
csipkebokor tövén
tövisen altatják,
kerten át dobálják,
kutyáknak lógatják,
disznók közül sötétben
falánkok ellopják,
irigyek mardossák,
kígyók nyaldossák,
palackba zárt koldusok
fogukkal hasítják,
bicegők, mély hencegõk
vasláda mélyére
ólommal lezárják

hejjj

ha hagynám és
odaadnám...
ha hagynám,
többet meg nem 
kapnám...


Te!
álarc-árnyékban
megbúvó, szelíden
 horkanó...
õzként simuló,
hátulról szaggató!
-nem hagyom
-nem adom

 hejjj... 
-Megtartom!




  

Csak a fák tudják...

csak a fák tudják...

a fejszehalál nem a vég
szikraként égbe szökken ha elég

- nyirkos csutakok mesélnek és 
gyöngyöző gyantákat megszülnek
bozótba rejtőzve fogannak
mélyen a földbe harapnak
csak törnek, zúgnak ég fele -

...s ha lehull a levele....
mert megteszi azt a tél szele
csak túléli és nem meghal
évgyûrût hoz neki az Angyal.

Csak õ tudja, ha pihen rajta a kéz
öleli ,hogy hangját lelje, s ha lenéz
ott látja gyermekét
ki szorítja törzsébe zárt száz éves erekjét 

-ember jön a hegyre...
Ismeri... keze kérges ringatásban
altatja hajtását fém koronában -

éles harapása már nem fáj
dőltében még látja, hogy pusztul a táj
és meztelenre horzsolja a sár.

Ott az a hely....
avarból kidugja kisujját
nem kér úgy él
már nem fél...
ezer évet jósolt neki a szél.