Egyéjszakás kép

...nemrég küldték e képet e-mailon.... egy pillanatkép ... saját dal-megnyílvánulásom.

"...Egyéjszakás ez az élet, ha egyéjszakás dalba férhet,

egyéjszakás gondolatok, egy éjszakás dalba valók..." 




************

Vár, Fal, Császár és a többiek....

Igaz, ami igaz…. már rég nem írtam sem ide, se máshova, de a föld olyan gyorsan megpördül a tengelye körül, hogy néha kiesnek a gondolatok az ember fejéből, szétszóródnak anélkül, hogy leírásra időt adnának.
Most sem akarom tovább fejleszteni eme pördülések eszmei futtatását, az biztos, hogy a nyár már öregesen botladozik , elázott kabátja őszies párafelhõket ereget. Vizet azt szórt épp eleget körénk, falvaink népe tenyér õsszecsapással hesegetik a felhõket, bár nem jajdulnak de aggódni azért nagyon tudnak és megvan rá az okuk.

Ez a nyár is eltelt.

Lábunk alá vettük Európa egy kis részét, császári lábnyomokat tapostunk, királyné századeleji ágyában fetrengtem gondolatban, míg csendes hang búgta fülembe schönbrunn titkait.

Na meg a gesztesi vár és a fekete macska esete. Edit egy szellemi hang által vezérelve kettőzte a várlépcsõket lefele, vagy talán a fekete macsek meresztette szemeit az optikai zoom középpontjába mely oly nagy sietséget eredményezett rosszat sugallva nővérkém elméjébe. Tetszett a dolog, nevettem is rajta, mert én bíz egy teremtett lelket sem láttam harminc másodperccel elébb a vár udvaron, viszont az itthon digitalizált képeimen ott villant a vakuban két macskaszem . Ott volt az az állat, vagy talán csak egy macskabõrbe bújt Esterházy lélek. Nem tudni.
Szerettem ott lenni abba a kis faluba olyan emberekkel, kikre azóta nap mint nap gondolok. Olyan gondolatokat tanítottak meg, melyek barázdákat szántottak agyamba, úgy a szeretet mint a pozitív gondolkodás elmélkedése terén. Megtanultam, hogy a szeretet és a szeretni tudás a legértékesbb (megtanulandó) szellemi örökség, melyet bízony igyekeznek átadni olyan emberek, kikből sajnos kevés van a világban. Hál Istennek én ismerek ilyeneket. A Keresztszüleim.

Bécs sokszínűsége, császári pompája illetve tiszta villamosai, mély morajú metrói épp úgy megihlettek önmaguk valóságával, mint ahogy megihlettek mellém telepedő, tv-bõl ismert iszlám vallásúak és ahogy beszélték önmaguk vagy a német nyelvet.

A Stephan Dom úgy volt szép, ahogy a földből felbúvóban a metró aluljáróból elénk tárult önnön magasságában. Bár rohadtul bosszantott, hogy a benti képek nem sikerültek, azért lelki békémért elmondtam magamba egy magamfajta imát. Kint kerestem a falba szorult török ágyúgolyót, bár a tornyot restaurálták és takarva volt egy életnagyságu fotó-ponyvával. Igy hagytam a francba a golyóbist, lényegében ha azt mondják, hogy ott van, akkor ott van.
Réka nem győzte csak úgy magába szívni a nagyváros csillogását.
Schönbrunn valóságos látványpompája lenyügõzte, a Sissy láz teljesen magáévá tette. Innen számoljuk a családba befészkelõdött Sissy őrületet, mivelhogy Réka személyesen átélte a királyné-császárné ki és mivoltát. Rongyosra lapozta hazafelé a Schonbrunn kalauzt, minduntalan a Sissy festménynél idõzött és csodálta a fenséget.
Persze egy elkottyantás a Sissy film létezésérõl egy komoly kutatást eredményezett, míg ismerőseink körében megkaptuk mindhárom részét. Mert Réka igenis látni akarta a császári mozgalmasságokat, a királynévá vállás eszmeiségét.. Nosza, megvolt a film, egy nyugalmas hétvégén nagy családi egyetértésben hosszan néztük mindhárom részt, nem egy korszak meghatározó, oscardíjas alkotás de Rékának igenis nagyon bejött. Főleg a menyasszonyi ruha parádé az első rész végén, csuhajjjj. Nos… én szeretek informálódni a háttérrészletekrõl is, ezért utána néztem a film elkészültének. Persze Romy Schneider életútját is egybecsaptam eme vizsgálódásaimmal, majd jeleztem a második rész közepén Rékának, hogy a néni ott szívelégtelenségben halt meg öregebb korára. Ez van, így járt. -Szívelégedettlenségben halt meg Sissy?-tette fel csodálkozólag a kérdést… -nem, Õt leszúrták egy ráspollyal! – tettem helyre mindkettő híresség életvégének pontos okát merész nyugalommal.
Na de térjünk vissza Bécsi úthoz.
Az állatkert maga pompájával kerített körbe-körbe, zsiráffejek hajladoztak a fejünk fölött, csilivili majmok rikácsolták körbe a teret s mi ott csak néztünk ki magunkból. Szerencsére a csúszók-mászók birodalmát már nem volt időnk meghódítani, de a legyalogolt kilométerek után nekem nem hiányzott egy hideg-üveges tekintet .
Encsi magasba emelten óriáskerékről csodálta meg a bécsi horizontot Rékával és Edittel, míg én jó osztrák sört kortyolgattam a fém monstrum tövében Keresztapámmal. Oszt felröppentünk a Duna Torony forgó csúcsába. Szédületes volt ott lenni egy világváros legfelső csücskében.
Szép, mozgalmas, kalandos egy hetet éltünk meg.

Nahát biztos, hogy a fent leírtak nem egy útleírás írott és íratlan szabályait betartva íródtak, de olyat nem is tudok. Na de fogjuk rá, hogy ha tudnék, akkor sem az volt a szándékom, hogy “nyomkövetõ” információkkal bombázzam a kedves olvasót. Erre jó a turista kis-kalauz.
Nekem így izgalmasabb. S nektek?

Árkosi kastélyfoglalás

… már az odaút rózsás hangulatban telt, az Opel Zafirába bekebelezetten néztünk ki fejünkből s a régi közösen “elszenvedett” utazások emlékeit elevenítettük fel. Lukács Tibi nyomta a gázt, majd én 129x elmondott tojásos viccemnek kezdtem neki 130x-ra. Mert ugye, Endre hallotta már 1996 óta, de Nagy Magyari Zoli nem… s ezen változtattam, ha már úgy is összezárva egy Zafirába kitünõ az alkalom… ( Endre nem így gondolta, s valszeg SP sem).
Útban voltunk Árkos fele, az Árkosi Kastély térfoglalása volt a cél egy pár órára. Meghívtak zenélni mi meg örömmel elfogadtuk. Andi hívott Szentgyörgyről, hogy jó lenne napos idõben a Színház épülete elé érni, mert ki van téve egy óriásbanner a zenekarról…. hogy legyen fotó, meg minden… oszt Árkoson eszünkbe jutott, hogy elfelejtettünk megállni… fotó elúszott…
A színpadi szerelés talán rekordidõ alatt megtörtént, meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy már nagyon vágyódtunk egy korsó sör után s a motiválásra ez egy igazi remek termék volt. Szívélyesen fogadtak, ezt örömmel konstatáltam és az a hír, hogy a Szíriai főkonzul is megérkezett a kis koncertünkre enyhe aggodalmat váltott ki bennem, hogy ha esetlegesen szíriaiul meghívna Szíriába hogy fogjuk egymást megérteni. Vele volt Groszu Magdolna a TVR1 magyar adásának bemondónõje, szerkesztője kivel egyet értettem volna mindenben, ha…. Szíriáról (is) kellet volna egyeztetnünk.

A koncert jó hangulatban pörgött hosszan. Huszonkét dalt játszottunk, a “Gazdagasszony Blues”-t láthatóan fordították a Főkonzul Úrnak, a végén a hátsó sorokban ülök előkerültek az első üresen hagyott sorba.

 A koncertterem barokk hangulata átitatta a lelkem, ének közben behunyt szemeim alatt megsárgult faliképek pörögtek földesurakról, drótkeretre feszített szoknyákba bújtatott dámákról. Lábam puha perzsaszõnyegen tompán ütötte a ritmust egészen a zenélés végéig, hol felébredésem közepette búcsúztunk az ottlevõktõl. A kastély igazgatója virág helyett egy-egy üveg kastélykertben termett gyümölcspálinkával ajándékozott, majd jövőbeli terveit és terveinket egyeztettük , remélem sikerül majd ősszel egy többkoncertes hétvégét összehoznunk.

    Szentgyörgyön még pizzarendelés és annak megsütésének türelmes kivárása közepette jó hangulatban fejeztük a napot.
Köszönjük Kopacz Attilának a szervezést és Henning Jánosnak a fotókat.

KÉPRIPORT ITT


*************************************************

Elsõ ábrázolt aurám!

Réka lerajzolt. Szabadtéri koncert, fényekkel, közönséggel és ami a legfontosabb, aurával a fejünk körül.
Réka most lessz 6 éves... ezért én nevesítettem a rajzon levõ hasonmásunkat, persze csak az Õ kedvéért ... hisz felismerhetõek vagyunk... nem?
Az aura dologgal meglepett... de ha van, akkor van!

ATRIUM CAFE - SZEBEN

A gyönyörűen felújított és megvilágított ó-város látványa egyszerűen olyan hangulatba ringatott, hogy lelkesedésem egyre meredekebb emelkedésnek indult az esti zenéléssel kapcsolatosan.
Este hét órakor a helyszínen voltunk, bár a mikrobusszal való megközelítés bonyodalmasnak ígérkezett az útlezárások miatt.
A kávézó menedzsere , egy széles mosolyú aranyos lány örömmel fogadott, majd könnyed szökkenéssel a mikrobusznál termett, bepattant a sofõrúr mellé, megkerülték a várost és egy más irányból megérkezvén, kellemes hátramenetben kifújta az utolsó monoxidot a motor és már pakoltunk is.
Az Atrium Classic Cafe egy csodálatos hely. Megfelelt az általunk képviselt stílusnak, érdekes hangulat megvilágítás, mosolygó pincérlányok, falra kivetített mûvészfotók fogadtak.
Csövike óriási megrökönyödésére elektromos zárral müködõ wc-ajtó tántorította vissza sürgős gyomormenési reakcióitól, majd egy távlati kapcsoló megoldotta könnyed problémáit. Ezen mai napig rágódom, hogy mi lehetett e megoldásnak a titka, hogy egy távoli fali kapcsoló megnyomása és egy gyors iramodás kettős működése tette csak lehetővé a wc-be való bejutást…. na persze ez még csak egy előcsarnok, majd jött egy lépcsősor, I. emelet, jobbra fordulás, tornánc, majd a végén a “toilet” felírat. Csövinek majd a világ végét jelentette ez a szépen megtervezett útvesztő.
A színpadot szépen beterítettük hangszereinkkel, állványokkal, egy gyors beállás, hangolás s máris röpültünk a kávézók, pubok sorjázásában ki a térre, néhány fotó és már hozták is a levest, másodikot a tér hátsó felében megbúvó étteremben, melyet mégegyszer köszönünk a Szervezőknek.



Kimondottan jóleső érzés fogadott visszatérésünkkor, többnyire magyar szavakat hallottunk majd minden asztalnál.
Szépen bemutattak, felvezették a zenekart s kezdtünk is 9.10-kor. Húsz dalt játszottunk gyors egymásutánban, a hangulat óriási, az érzés leírhatatlan. Saját dalaink refrénjeit énekelték. Bizonyos asztaloknál jegyzeteltek, talán újságírók.
Előre számoltunk azon lehetőséggel, hogy a kocsmai alapzaj adott lesz, legalábbis azon asztaloknál, hol nem értik a szöveget… de nem volt ilyen,ez meglepett ugyanakkor tetszett, ahogy figyelték az aktivitásunk.
Amúgy az sem zavart volna, hisz egyértelműen ki vendéglátó helységben zenélésre adja a fejét az nem is várhatja el a “színházi” figyelmet… a hangulat illetve figyelem az produkciófüggõ.

Majd két visszahívás és nagy taps után végre leülhettünk egy asztalhoz, rágyújthattunk és kortyolhattuk a körülölelő sikert és sört.
Néhány író, költő bemutatkozás, gratuláltak a saját daloknak és a bátorságnak, hogy mi liyeneket játszunk. Ezt megszerették bennünk első látásra, hallásra. A menedzserlány szerényen ajándékozta a plakátokat, mi meg autogrammoztunk mint ahogy a nagyok teszik a tévében.
Egy idős hölgy megszorította a kezem és megkért, hogy még írjak sok sok dalt. Nem találtam a szavakat. Néztem a szemeit és a szívem megtelt a boldogság maximumával.
Megígértem, hogy még írok, igen, fogok még írni!
Majd búcsúztam és Csövit hagytam kibontakozni a hölgy asztalánál.
Mindent köszönök még egyszer ezen irományban a Szervezőknek és az Atrium Classic Cafenak.
Az új zenésztársunk is remekül teljesített. Gyors pakolás vissza, SP-nek meg eszébe jutott éjféli harangszó hatására, hogy születésnapja van, Zoltánnak, hogy neki most múlt a névnapja,Csövinek, Nekem meg Endrének eszünkbe jutott, hogy milyen jó, mert hazafelé megünnepeljük… Benzinkút, sör és irány Székelyudvarhely…

képek: http://orpheuszmelleklet.blogspot.com/2010/03/atrium-cafe.html

Március 20.-án szeretettel várunk a G. Kávézóba, este 21 órától.


*****************************

Cseh Tamásról csak úgy.... csendben...

Soha nem értettem...... mindig kerestem a titok megoldását...
Az este, miután a gyerekek álomvilágba zuhantan feküdtek ágyukban, rájuk néztünk mosolyogva, csuktuk be az ajtót szép csendesen.
Az este, miután én is elringattam magam egy álomba, nyitott szemmel ülve az ágy sarkán Cseh Tamás dalai szólaltak meg bennem de úgy, ahogy egykoron is hallgattam félsötét szobában, átpréselve magam az igazi világból egy olyan helyre ahova Tamás dalai jelentették a belépõt.

Betettem egy DVD-t a lejátszóba, három óra kép és hanganyag, Cseh Tamás koncertjei, egyéni éneklései, fehér fekete hangok egy világos szobában, interjúk, riportok.
"Füst a szemében" megélése, ahogy a bakonybéli tisztáson ellopja az árnyékát egy árnyéktolvaj (Indiánok hívták így a fotográfust). Indiánként megélt kommunista nyarak, ágyékkötõben vásárolt kenyerek a bakonybéli közértben a 80-as évek tájékán.
Idõs kamaszként is eljátszott bölcs indián.
Idõnként innen született vissza abba a nagyvárosba, ahol társasház-hangulatban megszülettek a Bereményi Géza-Cseh Tamás dalok.
Soha nem értettem a dalok tisztaságának eredendõségét. Bereményi homályos várótermei, metró állomásai, Vízi és Ecsédi, Désiré és Antoiné élet megélései mindig átlöktek egy más világba.
Az este ott voltak a dalok szép egymásutánban, hallgattam, inkább hallgattam mint néztem és éreztem ahogy a fejemben filmkockákká gyúrodnak a történetek.
Rájöttem, hogy Tamás megélte a dalokat. Nemcsak elénekelte, ..... ott volt bennük.
Egy interjúban mondta, hogy soha nem róla szóltak Bereményi szövegei, hanem olyanokról, mint Õ is volt.... ezért játszotta úgy, mintha egy kicsit ott lenne a sorok közt a Tamás, amilyennek szerette megélni önmagát. Nem volt jó gitáros, szívből pengette a húrokat.
Megértettem, hogy benne kell lenni a dalokban. Megértettem azt a varázst melyet akár sámáni erőknek is érthettem egykoron, ahogy a szöveg átalakította az ember elméjét, kikapcsolta, történeteket villantott fel az agy mindkét féltekén.
Az este éreztem -az ágy sarkán ülve- Désiré belépését a szobába, vagy talán nem is Õ, hanem én pottyantam a Blaha Lujza tér közepére, sodródtam le a metró mélyére vele és Antoinéval, az árral.... a megélt szenvedéllyel.
Éreztem Ica édeskés illatát, Szabó Kálmán vodkaszagú leheletét, Bíró Imre munkáskezü markolását, a többiek zuhatagát, mélyrepülését, ott láttam az összes Nõvérnek megírt levelet az aluljárók sötétjére felaggatva, betűztem az utóiratokat az ámolok, démolok, gédúrok sorjázásában.

Leült Encsi mellém az ágy sarkára, együtt néztük és hallgattuk meg az utolsó képkockákat és hangokat, a fiatal Tamást egy világos szobában dalolva.
Magunkra húztuk a takarót, lehettünk akár többen is, álomba ringatott a megélés.
Holnap lennél 67 éves Tamás...


------------------------------------
Cseh Tamásról csak úgy... csendben...


Egy pokrócba csavartuk magunk
s ültünk az ágy szélén csak úgy,
Őt hallgattuk és ábrándoztunk
Ketten egy ágy szélen, télen.
Fejünkben filmkockák
Kezünk egy érintetlen tájon,
Szemünk ott volt Tamáson.


Egy idő után lefolyt a polcról a tévé,
már nem ketten voltunk,
kezünk fogta Antoiné és Désiré...
Ott voltak csendben, halkan,
bezártan minden dalban.
Ott ültünk egy ágy sarkán,
pokrócba csavarodva csak úgy, némán.


Megtelt szép lassan a szoba,
váróteremmé rongyosodott minden fala
tűrtük némán ahogy karcolja az idő
elménkbe a sorokat, ahogy dalolta Õ.
Fülembe súgta Antoiné, hogy mennek
a Blaha Lujza térre, ahol megszülettek.
Csendben buktak át egy dalon,
dalolva tűntek el, Icát fogták karon.


Ott ültünk ketten pokrócba csavartan,
a Tamást hallgattuk félsötét szobában,
Ahova beléptünk, váróterem és füstje,
Irén is ott volt meg a Bíró Imre,
kalapban Géza odébb egy sarokkal
zsebébõl kilógó, kígyózó sorokkal.
Hátra feküdtünk. Vége a dalnak.
Intettünk búcsút csendben a Tamásnak.

----------------------------------- 2010. január 21.

Ülöncködés...

"... egy kis szoba, benne van minden,
a múltam - a jelen,
sorjában, szépen...

ülök a széken,
a csend közepében.
Csak suttog a szellõ,
múlik most az idõ...

Ha zöldel kint a mezõ
s majd megsárgul az erdõ,
gondolatomban mindig ott vagy,
így múlik most az idõ..."

(Múlik most az idõ - saját jegyzés -részlet)


----------------------------------------------

Fesztiváloztunk...

ZENESAROCK – Fesztiváloztunk…

Rockfesztivál Szentegyházán december 29… ilyen jól rég nem éreztem magam, gondoskodott róla három zenekar.
Megérkezésünk után nem sokkal rég nem látott barátokkal találkoztunk, kiknek nagyon megörvendtünk, hiszen elmúlt 5 év is a közös Tusványosi buli óta.
Igen, ott jártam el a páromnak a “Tûztáncot” és a “Gyula Blues” is ott ihletõdött egyértelműen Gyula barátom hatására, kinek azóta is lógok egy „Ciuc” polóval… naszóval, sok minden történt ott és akkor.
Hát most itt volt Gyula is, Mongó, Marci, Csabikáék, meg a feleségek, várandósak is, jó volt látni õket, ahogy családiasodnak.
Míg a zenekarok a beállással, erõss riffekkel tömték tele a termet, egy kislány trikóján akadt meg a szemem “ki a jó? Légió!” felírattal… igen a kis fanok is ott voltak. Tíz órára megtelt a terem, leoltódtak a lámpák és feldübörgött a Mennydörgés zenekar Lövétéről. Egyszerű srácok, kik besorakoztak a rock katonái közé, berobbant a közönség közé az energiájuk, Osszián, Pokolgép dalok dobütemei döngették a falakat, a dobhártyákat. Egyszerűen jó volt nézni őket még akkor is, ha nem teljesen fedte a metál nyers hangzásvilága a szeretett stílusomat, jó volt nézni, hogy élvezik a zene minden egyes hangját, egyszerűen odaolvadtak a színpadhóz, eggyé váltak a teremmel. Szép volt fiúk, éljen a rock!
Szentegyháza veteránjai követték a lövétei srácokat, a Légió. Velük még a fesztivál elején beszélgettem miközben a falra vetített képeket néztem, ott a falon hosszú hajú kemény legények néztek vissza rám széles mosollyal, fiatalon. Most meg kopaszok és apák… egyetlen kivétel az énekes lány, kiről kiderült, hogy az Õ lánya a Légió polós kislány.
Endrétől sokat hallottam a kilencvenes évek Légiós koncertjeikről, a P. Mobil és saját dalok székelyhoni müvelõiként lettek ismertek és kedveltek Szentegyházán. Most ez érződött, hogy 16 év után egy olyan csapat lépett a színpadra, kikre sokan nosztalgikusan tekintettek. Megtapsolták õket, örvendtek nekik, mert a Légió most egy kicsit az övék volt.
Jól kiénekelt dalok, erõs hangzás, a slágeres rock refrénjei csurogtak le a színpadról. Hátranézve láttam, hogy énekelnek a nézõtérrõl, a régi hangok-régi sorok lassan eszekbe jutottak. A végén sorozatos és megérdemelt visszahívások…. igen, itt láttam-hallottam, éreztem azt, hogy ennél nem kell több semmi -ahogyan szerették és visszaszerették őket-, bár érezhető volt a 16 év szünet de ez senkit nem bántott. Igen, ez kell egy zenekarnak, ez kellet nekik is…
Harmadik zenekar a Mongo’s Blues Band. Mongó régi jó barátom, van már 7 éve is, hogy együtt jammeltünk egy kis mezei fesztiválon, a nagy pusztán, ahol a generátorok puffogása adták az alapritmust, a Hey Joe-t játszottuk akkor, voltunk vagy tízen a színpadon, jó volt, szép volt de gerjedtünk is … (most míg a zenekar beállt ez a fesztivál jutott az eszembe). Mongó a vállára akasztotta hófehér Fenderét, Radics és Mobil dalokat kezdett játszani. Nagyon meglepett és nagyon melengette a szívemet ahogy ott nyomták többek közt a Zöld Csillag-ot, majd a HBB -s dalok következtek…. Ilyet rég nem hallottam, tetszett nagyon… csodálatos volt, kellemes meglepetés, erre nem számítottam, hát igen…. átkaroltam a párom derekát és hallgattam őket, ahogy ezzel a kisvárosi egyszerűséggel, de példaként sugározva magukból azt az erőt, hogy így is lehet játszani… szerényen és szívbõl!
Nem kritikusként írom e beszámolót, mert nem áll módomban kritizálni és hadd legyen az más dolga, nekem mindhárom zenekar tetszett úgy a maguk apró kis, hanyagolható hibájukkal, csodálatos gazdagságukkal együtt. A végén feltették a koronát, mindhárom csapat színre lépett és elénekelték a Piramis Ajándékát közösen az ottlévõkkel. Egy terem, egy dal, egy közös hang.
A hangulat leírhatatlan volt számomra. A fesztivál végén a gratulációk. Mindenki kezet fogott mindenkivel. Velem is, pedig tudták, hogy nem zenészként mászkálok a zenészek között, mégis nevemen szólítottak számomra ismeretlenek is, örvendtek, hogy megszületett és csodálatosan végződött a fesztivál.
Nem utolsó soron köszönöm a hangulatot a szponzoroknak is, megemlíthető az az önzetlenség, hogy a zene fölötte állt az anyagi igényeknek a zenekarok részéről és ingyen vállalták a részvételt.
Szép volt fiúk, szép volt szervezők, szép volt közönség…. legyen ez írányjelzõ a sznoboknak.
2010-ben találkozunk!

ZENESAROCK 2009. DECEMBER 30.
————————-
BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK, VISZLÁT 2010-BEN!
Tisztelettel
Vass István “Pistike”

————————–

DECEMBER

ZENESAROCK – December

Decemberben mindenki körül felpörög a valós világ, ajándékszatyrok hónapja ez, a jövőbeli tervezgetéseké, a család szétszóródott tagjainak találkozásáé és a Karácsony Ünnepe.
Ilyenkor igazán hangulatos a barátok társaságában a forralt bor kortyolgatása és a diákkori szilveszteri bulik felidézése, hogy akkor nekünk nem a Red Bull adott szárnyakat, hanem a szabadságérzet, a vidék vad, de egyben barátságos hófödte dombjai, fenyői, minden Apa ajándékba küldött, saját préselésű és erjesztésű flakonos bora.

Most is ilyen világot élünk, csak a tényezők változtak meg körülöttünk, megfontoltabbá váltunk.
Más terveket szövünk, mint ahogy ezt tettük 10-15 évvel ezelőtt. Ki így, ki úgy…
Egyik este sétáltunk hosszan a Kossuth utcán, rácsodálkozva az energiatakarékos díszbe öltöztetett fákra, az ünnepi fények által megvilágított választási bannerekre és plakátokra, villanyoszlopokra fémkapcsokkal erősített feszes mosolyokra, tekintetekre.
Jó érzés volt behunyni a szemem és kívánni valamit…, nem előttük és nem tőlük…, csak egyszerűen, ott sétálva a családdal, beburkolózva a várost beborító hangulattal, kívánni valamit ebben a virtuális, vírusos és műanyagban tocsogó világban, valami természetből fakadót. Hogy tudjak szeretni! Még jobban szeretni, mindig jobban szeretni. Igen, a Nővéremmel való eszmefuttatás jutott eszembe elsőként így hirtelen a járda közepén: a „szeretni tudás” a legértékesebb emberi tulajdonság! És ezt kívántam másoknak is.
Szép a December. Szép a Karácsony. A legszebb.
Tudjunk majd a jövőben is meghitten megünnepelni, magunkhoz szorítani szeretteinket. Ezt is kívánom! :) Barátaim maradjanak a barátaim, a Múzsa mindig telepedjen vállamra és hintsen be gondolataival, mikor éppen arra van kedve. Legyen erőnk túlélni és átlépni a visszahúzó erőket, gondokat. Legyen egy egészséges Anyaországunk, ki esténként csókot tud lehelni elszakadt fiai homlokára.

Néhány barátot, ismerőst – akiket egy közös szál fűz össze közvetve vagy közvetlen: a zene – kérdeztem meg a 2010-es évre szőtt terveikről, persze tömören. Székelyudvarhelyi emberek, kik egykoron zenéltek, vagy ma is aktívan zenélnek, avagy zenével foglalkoznak országhatárokon belül és kívül. Ki innen, ki onnan válaszolt és ezúttal is köszönöm Nekik!

– Mit szeretnél elérni a 2010-es évben? Milyen terveid, vágyaid vannak, amit szeretnél, ha teljesülne? Zenéről és nemcsak…

Orbán Ferenc
– Ötletekben nem szenvedek hiányt, így a 2010-es év is azt sejteti: nem fogok tétlenkedni. Mindenekelőtt szerzői gyermeklemezemet szeretném elkészíteni, ezzel párhuzamosan – a nemEZ és Orpheusz zenekarok lemezfelvételeinek eleget téve – az év első felében harmadmagammal Cseh Tamás emlékest-turnét szervezünk. Reményeim szerint megannyi zenei elfoglaltság is vár rám, amelyek most még bimbóban, szeretném a színházzenei tevékenységem is tökéletesíteni.

Murányi Tóni
– Hát, mivel éppen a napokban folynak az új lemezünk utómunkálatai (hivatalos megjelenés: december 14.), természetesen a jövő évi kívánságaim nagy része ehhez kapcsolódik. Közel egy évig dolgoztunk ezen a 15 számos anyagon, és legfőbb álmom, hogy ez minél több hallgatóhoz eljusson. Ennek érdekében egyezséget kötöttünk a kiadóval (Erdélyi Híradó, Kolozsvár), hogy a dalaim mp3-ban letölthetőek legyenek a weboldalamról. A kiadó pedig a szép szöveges-verses könyvvel megjelenő lemezt árusítja majd. Továbbá szeretném bepótolni az elmúlt évben kimaradt koncerteket, és szeretném, ha ősszel eljutnék végre Mongóliába, jó ideje tervezem már ezt a túrát is. Röviden ennyi lenne… Sok?

Demény Huba
– Ez a kérdés szerintem minden ember agyában megfordul így év vége felé.
Én nem szoktam előre konkrét terveket szőni. De mindig minden évre van egy pár általános kívánságom a magam, a családom és a környezetem számára. Legyen egészség, igazság, bizalom, remény és hit. Ha ezek megvannak, a többi majd kialakul. Mert mindenki azért hajt és küzd, hogy megvalósítsa álmait/terveit, és ha az imént felsoroltak teljesülnek, akkor minden sikerülhet.

Szalai Attila
Akkor idézek:
„A zene jó hasonlat az időre. Egy hang akkor gyakorol hatást az emberre, ha emlékszik az előzőre, és várja a következőt… Mindegyik csakis a múltba és a jövőbe ágyazva nyer értelmet.” (Francois Lelord)

Sima Endre
– Na, akkor, kezdjük:
Zenével kapcsolatosan, azt szeretném, ha nem zenélnék és letehetném már azt a gitárt. Lehetőleg ne is halljak a zenéről többet, sőt mi több, zenét se hallgassak, ha nem muszáj. Nnnnah…? Mielőtt nagyon összehúznád a szemöldököd, szólok, hogy ez vicc volt.
Terveim nincsenek, az meg, hogy azt szeretném, hogy az emberek jobban odafigyeljenek az élő zenére, az nem álom.
Röviden ennyi.
Ja!
A nem zenével kapcsolatos álmokról, meg nem beszélek. Túl hosszú lenne a lista.

Sükösd Attila
– Köszönöm érdeklődésedet…
A 2010-es év elképzelése talán a 2009-es év folytatása lenne… azaz, amit kreáltam, azt kiadni!!
Nagyon nehezen sikerült összehozni – végre – azt, ami engem tükröz. Úgy készíteni nótát és felvenni, ahogy szeretném… de végül sikerült.
http://www.myspace.com/sukosdattila

Kolumbán Zoltán Sándor
Zenével, zenéléssel kapcsolatos terveim a jövő évre főleg a Yesterdays-hez kötődnek. Jelenleg is dolgozunk a második albumon, amit valamikor tavasszal szeretnénk megjelentetni. Nagyon sok munka, vesződés meg fáradtság van benne, de egyrészt pont ezért reméljük, hogy minden a legjobban sikerült, másrészt azokért az ihletett pillanatokért is, amik még a legelső próbatermi időszakban meg aztán a stúdióban is alakították, jobbá tették a dalokat. Aztán meg szeretnénk minél többet koncertezni erdélyben és nemcsak, szeretnénk koncert DVD-t kiadni, új lemezt írni.
A másik zenekar, amivel Székelyudvarhelyen is többször jártam és decemberben is jövünk, a De La Funk. Ettől minél több bulit, party-t, lazaságot és jókedvet várok. Aki szeretné tudni, hogy hol és mikor, az a friss, ropogós, még nem tejesen kész, de már funkcionális http://www.delafunk.ro oldalon informálódhat.
A magánéletemben is vannak tervek, álmok, kívánságok. Ezek közül csak azt monanám el, hogy végre szeretnék jogosítványt szerezni, kicsit unom már a buszozást. A többit pedig a közelebbiek tudják, vagy megtudják.
Kellemes ünnepeket kívánok az uh.ro olvasóinak.

Katona Zoltán Loránd
Van még, ami teljesüljön a 2010-ben is, hiszen az állítólagos válság ellenére a világ minden táján teltházas koncertek zajlanak. Olyasmikben reménykedem, hogy az elmúlt két-három évben megszerzett klasszikus, nagy “skalpok” (Rolling Stones, AC-DC, R.E.M., Deep Purple, Sex Pistols, stb.), illetve szintén az utóbbi években látott-hallott, számomra szintén igen jelentőset alkotó és koncerten életreszóló élményt teljesítő zenekarok (The Killers, Kaiser Chiefs, The Wombats, Gogol Bordello, stb.) után olyan együtteseket hallgatok majd meg élőben, akik nem igazán ismertek a széleskörű közönség előtt. Kis, hangulatos klubkoncertekre vágyom, ahol egyszerű, kisemberek adják elő dalaikat, játszanak lelkesedésből virtuózan. Ugyanakkor meg azt is szeretném már megérni, hogy szűkebb környezetemben is nyitottabbak, befogadóbbak legyenek az emberek azon zenék iránt, amik csak igazából most lettek-lesznek ismertek. Azt vallom, hogy nem csak a jól ismert klasszikusok hallgatásakor kell jó érzés eltöltse az embert: hallgassa a nálunkfelé kevésbé sztárolt, majdhogynem ismeretlen, de értéket teremtő zenekarok munkásságát. Soroljam..? :-) Néhány tipp (biztosan fogtok hallani róluk): The Muse, White Stripes, Franz Ferdinand,Kasabian, Kings of Leon, vagy a magyarok közül a Kiscsillag, 30Y, illetve mások. Ja, s nem sajnálom, hogy nem lesz többé Sláger meg Danubius: ott van az MR2 Petőfi, eddig is messze túlmutatott rajtuk. Az Ilyenek voltunk meg a Kölyköd voltam után 2010-ben már mást kell ordítani torkunkszakadtából, más nemzedéki himnuszokat, illetve kedves kocsma- és bulidalokat. Ordítsuk inkább azt, hogy Van-e szándék..?! illetve azt, hogy Gyom nyomja az agyamaaat..!!! De azért a Red Hot Chili Peppers, esetleg a U2 közeli koncertjét sem hagynám ki… :-)

…és egy megkésett válasz Gothárd “Csövi” Csabától:
Én azt szeretném,hogy sztár legyek 2010-ig és belőletek is azt csináljak. Én ezt kérném az angyalkától és azt,hogy az Orpheusz színpadát 4 daru építse és 6 kamion szállítsa.
Na ezt írd meg az uh-ba!

ZENESAROCK – 2009. december 11.

ZENE HATÁROK NÉLKÜL

Legelsõ meghallgatása után valami végigfutott rajtam..... nem tudtam, most sem tudom mi volt, talán valami érzés, meghatottság, felemelkedés, leesés, kapaszkodás, talpraállás, földrerogyás..... egyszerüen megérintett a zene, de másként, mint ahogy szokott egy nagyszerü, gyönyörü dal meghallgatásakor...... ebben több benne volt... nem a földkeregséget keresztül ívelõ dal hangzásvilága fogott meg, hanem a zenészeké... a zenészek eggyüvé tartozása.
Ezt nevezem én a "közös hang(ulat)"-nak.


http://vimeo.com/moogaloop.swf?clip_id=2539741

A vonat...

Túl vagyunk ezen az állomáson. ...... Hallgattam a kritikákat. Megnéztem az elkészült filmet a Jungle Pub-bani koncertről. Talán a legigazabb és egyben legszomorúbb kritika az az volt, hogy nem igazán sikerült egybefonódni a közönség hangulatával.... túl feszültek voltunk, na meg az a fránya technika sem akart a javunkra lenni..... Ami reményt ad,ami tény ,hogy ez mind helyrehozható. A mondanivaló az talán azoknak vált érthetővé, akik ismerték már dalaink. Csiszolatlan gyémánt.......
Egy barátom tette fel a kérdést... felszállunk a vonatra, vagy hagyjuk a francba elrobogni a végtelenbe s maradunk a szürke állomás megroggyant falai közt? Felszállunk és végigmegyünk az ismeretlenbe vezető úton, melynek nincs vége? Felszállunk a vonatra és bátran végignézzük az idegen de egyre fényesebbé váló várótermek elsuhanó fényét?
A zene, a zenélés, az zenekar s a benne részt vevés és annak megélése kimondja azt. "Úton lenni boldogság, megérkezni a halál".
Én is döntöttem már 1996-ban. Felszállok a vonatra..... és nem, sehogy sem tudok kiszállni, mert egyszerűen imádom, ahogy kihajolva az ablakán hajamba kapaszkodik a szél, szembehunyva pörögnek a dalok elkövetkező sorai, fütyül a fülemnek szakadó levegő..... Tudom, hogy megvan bennünk az a fény, amire szükség van. Meg tudjuk tenni,.... -egyforma pozitivitással!
A zene egy olyan formaisággá vált bennem, ami kimondatja velem a kimondhatatlant..... összeformálódnak, dallá gyúródnak régi és jelenbeli történeteink.....
Vajon a többiek utazók vagy csak átutazók? Van köztünk egy örök csavargó is. Én vállalom és megvettem már az egyirányú jegyem. Megvan a helyem. Megvan a többieké is, remélem velem tartanak.

"Heti egy próba" -ez a varázsigéje a műhelymunkának. Rajta fiúk! Mutassuk meg, hogy dalaink Múzsák vérvörös ajkaiknak ihletettsége. Mutassuk, meg hogy van ereje és igaza sorainknak. Mutassuk meg, hogy tudunk igaz dalt írni és elõadni olyan elõjegyzésben, amit szívünk diktált. Mutassuk meg, hogy van az Orpheusz!

Még sok dolgunk van. Fényezni kell a gyémántot, hogy önmegvalósulásában teljes fényben be tudja ragyogni dalos és dallamos lelkünk.

A Nagy Vass Találkozás

...összeültünk, beszélgettünk, fõztünk, ettünk, ittunk, másztunk, pálinkáztunk, Holdat fogtunk, énekeltünk, hazamentünk!

10 szóba tömöritve a Tibodban megtartott Vass Találkozó. Köszönet ezuttal is a Szervezõknek!!!!! Szép volt, jó volt!!!! Reméljük jövõre még többen!!! :)
A gulyás isteni, a sör hideg, a pálinka ütõs, a kirándulás csodás, a társaság és a hangulat meg maximális!


SOK IFJÚ A VASS CSALÁD NÉGY LEÁGAZÁSÁBÓL A TIBÓDI REZ TETEJÉN... ( az idõsebbek énekelnek az aljban...)

*****************************************************************************




EGY KICSI VASS CSÜNG A HOLD ALJÁN


******************************************************************************


EGY VASS, EGY VASÜST EGY FAKANÁL

******************************************************************************


A TALÁLKOZÓK... 2008.augusztus.10 TIBÓD

******************************************************************************

Van egy fiam: Ákos

Naja..... kissé hosszú de becsületes éjszaka után kijelenthetem, hogy itt van Ákos a mi világunkban, nyálpukkasztóan köszöntötte a tegnap 4.30 -as délutánt.
Méretben teljesen megeggyezõen Rékával van a külvilágon, szembehunyva simul be a nappalainkba, éjszakáinkba ügyesen, halk gurgulázással majd éles szopránnal adva tudtunkra, hogy Õ is éhes mint mi, mikor azok vagyunk... :)
Encsi is jól van! Ezért is külön "köszi" Istenem.
Naja... az este meg is ünnepeltük. A barátokkal. Hisz itt van Ákos. Köztünk.
Isten hozott fiam!

Egy hétvége margójára...

A múlt hét vége igen eseménydús volt...... csütörtök este a Segesvári Blues Fesztivál fénypontját emeltük jelenlétünkkel a nézők sorában, a Tátrai Tibor és a Magyar Atom fellépése előtt Csövivel sikerült felmerészkednünk a színpadra és onnan a színpad háta mögötti öltözőbe, ahol összejött beszélgetni Tibivel, Jánoskával, Solti Jánossal, Zsoldos Tamással és a többiekkel... kezet fogni mindegyikükkel. Naja, nagyszerű érzés volt azokkal az emberekkel, kiknek a zenéjén nőttünk fel, úgy a HBB-re mint az LGT-re gondolva..... örömmel vállalták a közös fotózkodást és ami szintén jó hangulatra adott okot, hogy lemenőben botorkálva a hangszerek, kábelek között a színpadról, már sötétített nézőtér fogadott. Nagy tapsot kaptunk a közönségetõl, mi meg Csövivel csak néztünk ki a fejünkbõl, vaze... -ezt nekünk csinálják! Hát nem...... nem voltunk tagjai a Magyar Atomnak, de jólesően visszaintettünk.... remélve, hogy a Segesvári TV operatõrei nagy ijedség és kapkodás ellenére is, de regisztráltak audió-vizuálisan. Így jó hangulatban értünk haza, édesen hajtottuk álomra fejünk.
Péntek délután meg egy igazi nagy Orpheusz próba következett, a színpadi felállást gyakorolván 4 és fél órát zenéltünk a falaknak. 22 dalt lenyomtunk majdnem kétszer. Lesz belőle valami. Este zúgó fejjel estem be az ajtón Réka nagy örömére, majd a lefekvés előtti mindennapos bokszmeccsünket játszva tényleg kiütődtem. Szombaton Sima Endréékhez voltunk hivatalosak, mármint pontosabban Örs keresztfiúnkhóz, a 2 éves szülinapi bulira. Saját terveim és reményeim szerint gondolva arra, hogy utána még Endrével lehúzunk Segesvárra a Feszt. zárónapjára, de ezt keresztülhúzta Endre sötét sarkából elõbuggyanó whiskije naja és mindannyiunk jókedve. Sebaj, megérte!!!
Most csak egy cél lebeg elöttem, hogy a március 14. jól sikerüljön. Még lessz vagy két próba, azon már csak az apró simításoknak lessz helye, egyébként tökéletesnek kell lennie. Oszt majd lessz valahogy.... Vegyétek ezt meghívásnak is a Retróba!! :)

Dohány Blues

-Miért nem hagyod már abba? -szegezi rám többször is kérdését a Kedves, de nem ment még ezidáig..... pedig már 4 és fél éve száműztem magam a lakásból az erkélyre füstölni, már amikor éppen kávét kortyolgatni szottyan kedvem.....még télen is mínusz fokban....
Na de hát mit is szólna a Főnök a melóban, ha csak úgy támasztanám a falat ásítozva a cég előtt, de így, cigizve egészen beleillek a képbe..... " hadd cigizzen..... kell a szünet neki is..."
Így szoktam bámulni a világnak előttem pörgő parányi részét, az embereket, a vonszolt kutyákat, az eget, az esőt..... közeledő főnököt meg mindent....
Nem vagyok nagy dohányos, de néha egy kocsmai találkozáson zsinórban is rágyújtok...
A NemEz koncert után is ott sörözgettünk, beszélgettünk.... töltődve jazz élményekkel rágyújtottam..... egyre, kettőre.... majd jött a harmadik, mikor ismét feltevődött a kérdés.... -miért is nem hagyom abba? -miért jó ez nekem? már Betty is belecsodálkozott fenséges vigyoromba, ahogy az ég fele fújtam a füstöt, -najó, írok erről egy bluest..... megírom a Dohány Blues-t, -mondtam a lányoknak, -majd meglátom mit tehetek..... Másnap megszületett a dal.... egyszerű dal.... Dohány Blues....
több sávban rögzítettem míg Réka lányom csodálkozva rajtam rakosgatta puzzle-jeit a hátam mögött. Majd éneksáv rögzítésekor intettem, hogy most csend kell, nagy csend... apa énekelni fogja a Dohány Bluest. Majd gyors mozdulatokkal összedolgoztam a sávokat ....hátradöltünk és meghallgattuk......

meghallgatható itt.

A ma este margójára...

A rossz kiejtés, a rossz hangsúly na meg egy idióta megfogalmazás hülyét csinálhat abból aki használja. Mint például ma este belőlem… :)))))
Kopogtat a cégajtón egy pizzafutár négy dobozzal, én meg csak néztem, hogy mi van…..
Kérdem a lányoktól, hogy –Ti rendeltétek? -Nem, mi nem……. Naja, eszembe jutnak a cég udvarán dolgozó építő munkások…. Õk lesznek azok…... Látok is egyet …
-gondolom magázom, nehogy idősebb fazon legyen…... átkiáltok: -Hali, Jóóóestét!!!!! Kértek pizzát??? …. na itt szúrtam el…..
-Köszike nem, mi már rendeltünk!!!
-.....??

Az ajándék....

-Ezt neked hoztam Coffos, ajándék! –mondta az állatdoki barátom Béla, majd kezembe nyomta a füzetet. Meglepve lapoztam bele, Bélától soha nem kaptam ajándékot csak úgy. Nem tudtam mi lehet a füzet mögött. Ez a Béla maga a meglepetés –gondoltam... Pörgettem a lapokat, Sztálin nézett vissza rám olajos tekintettel a harmadik oldalról, nevetve próbáltam azonosulni az ajándékommal. Velem nevetett Béla is azzal az érdekes kacagással, amin csak õ tud , azzal az egyedi Bélás gurgulázással, mintha levegő után kapkodna…… idegen ember hanyat-homlok telepedne Béla arcára mesterséges légzéshez folyamodva , de Béla arcán ilyenkor mindig ott vannak a megnyugtató nevetés mimikái , mi tudjuk, hogy Béla csak nevet, semmi más….
A nyilaskereszt és a vörös csillag nézett rám a füzet előlapjáról,na meg valami golyóstollal írt krisz-krasz, én meg Béla kifürkészhetetlen agya járására próbáltam koncentrálni, -milyen közös oldalam lehet a nyilasokkal, talán a kommunistákkal, vagy mindkettővel, -ezt a Béla barátomat milyen ok és okozat késztethette arra a cselekedetre, hogy nekem egy Terror Háza – House of Terror füzetecskét ajándékozzon…. és úgy, hogy a büszkeség napsugárként sütött rám nevetõ, gurgulázó órcájáról.
-Oszt nézd meg jobban Coffos!-s ujjával a golyóstollal írt krisz-kraszra bökött, -Dedikáltattam Neked.
No, ennek fele sem tréfa, ez a Béla ura a helyzetnek mint mindig általában, rosszat sejtve próbáltam megfejteni az irományt. Valami vicc ez, gondoltam jogosan, mert Béla erre hajlamos, különös tehetséggel megáldott , ötletgazdag, hülyeségben kimeríthetetlen állatorvos, aki olyanra is képes, hogy egy alkalommal rám dobva egy pót-állatorvosi köpenyét, lökött be egy falusi portára mint fõ-fõ állatorvost, majd Õ, mint kis doki, beoltotta a sertéseket és a gazda jelenlétében diagnózis megállapítást kért tõlem, -én meg kívántam, hogy ott rohadjon meg, ahol van….
“Cofosnak……… szeretettel……..D Bill Gyula ….. “ –betűztem az írást Béla segítségével.

Hűha….. ez a Kapitány dedikációja… Nekem, mint Coffosnak…. Juhhhhé!!! -együtt gurguláztam Béla barátommal, igen, a nagy Bill Mester tollára vett engem, ez aztán a szép ajándék. Az, hogy egy Terror Háza füzetre dedikáltatott Béla, arra a következtetésre juttatott engem, hogy a napi bolyongásának két fő állomása lehetett a Terror Háza és az Old Man’s Pub és ebben nem tévedtem nagyot. Mindössze annyit, hogy a kettő közé még befért néhány sör.

A Félsziget Fesztiválon sikerült beszélgetnem néhány mondat erejéig koncert előtt és után Billel, majd dedikálásért odanyújtottam a Terror Háza, -Bélától kapott füzetecskét. Kisé meglepődött. Nem hiszem, hogy emlékezett volna arra, hogy már dedikált egyszer a fekete-vörös elõlapu füzetre.... Valóban nem mindenkinek hordozódik csak úgy a belső zsebében a "House of Terror".

Foto: Nagy Enikõ -Bill dedikál a "Terror Ház" -ra.

Jókedv- graffity

Jókedvében az ember szinte mindenre képes..... könnyebb átugrani mély dolgokon, csak nevetni kell és kész.
A komor, párás tekintetű emberek találkozását ha lehet, kerülöm. Ha mégis protokolláris beszélgetésbe kényszerülök
hangulat rombolókkal, próbálom a karikatúra oldaluk felfedezésével jó paszban tartani magam, asszimetrikus szemeket,füleket rajzolva nekik gondolatban, ha ez sem segít, kívánom, hogy magzati pózban guruljanak minél messzebb tőlem.
Ha emberekkel jó kedvem teljében ismerkedtem meg régen (!) és bármikor találkozom velük, jó lesz a hangulatom -ha épp közömbösség-telített vagyok a találkozás pillanatában. A jókedvet rögzíti minden olyan emlék, amely magában hordozza azt. Minden kapcsolat további hangulatát az első percek élménye fontosan és pontosan meghatározza..... Ezért légy mindig jókedvű! Megjegyeznek mások is, a barátságodat, -és jókedvüket keresik benned.


................Jókedv Úr és Rosszkedv Úr (illusztráció)................

Esik esõ.... Ferkó Úr nem bánja....

Nnnnna...... annak tudatában, hogy a blogírás ma még szent és hajthatatlan, egy hónap múlva már lassúbb iramban dölök neki a soroknak, gondoltam..... igy reggel frissen, teszek egy-két említést még néhány barátról..... leszek olyan székely Dánké Meklód a Meklód családból és hallhatatlanokat gyártok ..... vagy lefejezem Õket ... :)

Feri barátom már hetekkel elõre felhívta figyelmem, hogy -Pistike, fogd majd Rékát és gyertek Keresztúrra Mózsikácska elõadásra..... -Ja... ott leszünk, hangolódtam rá a Mózsikácska adta lehetõségre, igy koponyámban azonhelyben bekarikáztam a megadott napot, mit másnap elfelejtettem annak rendje-módja szerint.
Elõzményként...... Réka Mózsikácska rajongó! -ezt tudja Feri is...

Feri olyan mind egy katalógus........ tisztában van azzal is, hogy hamar felejtek, a "nagy napon" még jelzett a skype-on, hogy: "-Mózsikácskaaaa, 5 óra" – Híjnya.... néhány családi program azonmód keresztülhúzva, szükségszerü változtatások bevezetése...... -Asszony, gyerek, ma Mózsikácska a cél!!!! Lélekben megnyugodva tapasztaltam, hogy minden sínen. Eleredt az esõ.
Na nem baj, ez nem tesz semmit, egy kis esõ, kell a földnek meg mindnek, Mózsikácskára megyünk!
Havasesõ........ Réka inkább maradna, Encsi szintén....... a Mózsikácska projekt veszélybe sodródott, legutolsó mentség , hogy kiállok a család elé, mutatóújjal ég fele mutatva kijelentem, hogy mire Keresztúrra érünk sütni fog a Nap. Najó.... egyértelmü, hogy ki az úr a háznál, 10 perc múltán utban is vagyunk Keresztúr fele az Octin. Havasesõ az van, de sebaj....... kutyát érdekel.....

Ferkó Úr bajsza alatt mosolyog és húzza..... szeme csillog, átadja magát a hegedünek, toknak, vonónak..... látszik rajta, hogy négy-öt tündéri Múzsa simogatja, ostorozza..... négy-öt meg ül a fején, mert Ferkó Úr biza felszállna ....... -egyszerüen leköt engem is, ahogy ott négy zenész egybeolvad a dallamokkal, körbeveszi õket az áhítat.... énekelnek, mesélnek..... -Istenem, be jó lenne még egy kicsitt gyereknek lenni, táncra perdülni, – tocsogni pocsolyák vízében....

Hazafele Tóni is velünk jött, beszélgettünk zenérõl, tervekrõl... majd észrevétlen barátsággá formálódott az ismerettségi szint...... Réka és Encsi is megbékélt az esõvel...... egyértelmüen szép, mózsikás nap volt......

Gondolatok

Ott ültünk Mészkõ Úrral egy asztalnál..... Mészkõ Úr súlyos történeteket mesélt.... néha féltem, néha élveztem hallgatni õket. Mészkõ Úr pedig élvezte elõadni magát... ahogy nézik a szemeit..., a karjait ahogy gesztikulál... -maga a történelem,gondoltam... bár néha eltévedtem a történések ezer águ folyamában, ültem és bólogattam, mintha érteném. Mészkõ Úrnak ez jót tett.... rendbehozta lelkivilágát, fortélyosabb lett, tiszteletre méltobb arcot öltött, mondatai után sokatmondó nyelv-csettintéssel adta tudtomra, hogy minden szónak óriási súlya van...... ritka beleszólásaim kedvtelenségre, merevségre ronditotta a beszélgetést. Beszélt Krétáról, a gyerekrõl...-jónevelésrõl, korlátokról ami a gyereknevelés korai és mozdíthatatlan alappillérei........ majd Krisztusi tekintettel óvva intett alapelveim erkölcsi tisztátalansága miatt..... faltam Mészkõ Úr szavait...
A szó magaslatán ült mellénk Víz Úr, ki teljes egyensûlyban , összhangban simult rá Mészkõ Úr történeteire, szemében locsogó igazságérzettel.
Majd Víz Úr észrevétlen Mészkõ Úr mellé ülve, mindketten feloldott hangulatban, -engem figyelmen kívül hagyva -folytak le a székrõl... fortyogva, sisteregve rágták az utat maguknak...
-Kivülálló!!! -mutattak rám elkenõdve fehéren, én meg csak néztem.... néztem.....

.... -mi van???