…abban a kis székelyudvarhelyi kocsmában úgy hasított Hendrix Little Wing-je, hogy csak ültem és néztem Őket, szinte tudatlan lebegésben, mindössze a lábam ritmusos kopogtatása ébresztett vissza néha a valós világba…
***
2008-at írtunk, amikor az a nagy hír jutott el hozzám: született egy új blues zenekar Székelyudvarhelyen!
Nemsokára egy újságcikkben találtam rájuk, egy fotó és a betűsorok adták hírül az olvasónak az első koncertjük sikerét… szikra volt az üzemanyagon… Rögtön megkerestem egy közösségi portálon Szalai Attilát, a zenekar basszus gitárosát, kibontva barátságunk első fonalát, majd meghívást kaptam a következő fellépésükre.
Amit akkor ott hallottam, láttam, átéltem, az több volt sokkal, mint amire számítottam: egy mozgó blues gépezet, melynek minden fogaskereke a helyén forog precízen, szépen, Clapton, B.B. King, Hendrix, Stevie Ray Vaughan egymás után simultak be az asztalok közé, hogy Robert Johnsonnal karöltve cirógassák, néha tépjék a nagyérdemű érzékeit…
Abban a kis székelyudvarhelyi kocsmában úgy hasított Hendrix Little Wing-je, hogy csak ültem és néztem Őket, szinte tudatlan lebegésben, mindössze a lábam ritmusos kopogtatása ébresztett vissza néha a valós világba…
Szeretem a zenéjük, nyers valóságban adják vissza azokat a hangokat, amelyek több évtizedeken keresztül a bluest meghatározták.
Ez a zenekar a THE BLUZERS.
Szalai Attilával ülünk le egy kávéra, hogy meséljen egy kicsit a zenéről, a zenekarról. Látszik, teljes összhangban van magával, jókedvű, úgy érkezett, ahogy szokott, borostásan és göndör hajkoronájával. (ahogy Réka lányom nevezi, a „bozontos Attila”)
A Tőle megszokott huncutsággal robban: – Szervusz Pistike, na írogatunk, írogatunk???? Kérdezz, majd válaszolok, ha tudok – harsogja nagy kedvvel…
– Egy újságcikkben olvastam Rólatok először, inkább az első fellépésetek élményfeldolgozásáról szólt, a zenekar akkor még teljesen ismeretlen volt a blues-szerető székelyudvarhelyiek számára…
– Na, Pistike – kezdi a történetet – a hivatalos verzió szerint decemberben lesz 2 éves a zenekar, hiszen két éve, karácsony után kezdtünk el játszani, hozzátéve, hogy ebben a felállásban.
– Akkor az Angyal hozott! Gondolom azért már ismertétek egymást, vagy csak a zene hozott össze benneteket?
– Előzményekről annyit, hogy már nagyon rég rágtam Pécinek (Péter Attila) a fülét (kávétejetek van? – kérdi a pincért közben), amikor találkoztunk itt-ott évente kétszer, háromszor, hogy jó lenne zenélni, csak a hol és mivel típusú kérdéseknél mindig elakadt a dolog. Csessze meg, ez kiszakadt! (a cukros plikkre gyakorolt hatás), majd egyik legjobb barátomnak az öccse, aki az első dobosunk volt, és akinek szintén játszhatnékja volt, megadta a végső lökést, hiszen így, dobbal már kezdett zenekar formája lenni az egésznek… (én meg közben dőlök ki az asztal mögül a nevetéstől, egy dolog, hogy tiszta cukor az asztal de a kávétej bontásával is elvan, látszik ahogy koncentrál…)
2-3 hónap telt így el, hármasban, amikor egy délután találkoztam Zolival (Kacsó Zoltán) és emlékezvén még iskolás éveinkre, tudtam, hogy szintén zenész és kérdésemre, hogy nem-e akarna beszállni a bandába, igent mondott. Meg hogy évek óta játszana, csak nem volt kivel. Úgy értem zenélne… na így, Pistike…
Majd azon a bizonyos decemberi napon, amikor Fazi (Fazakas Attila) bejött a képbe Zoli telefonhívására, a régi dobos már felmondott, időhiány miatt…
– Bluest kezdtetek játszani…
– Igen. Bluest! – vág a szavamba –, mert szeretjük, bár ma már mind hallgatunk és szeretünk más és más műfajokat is, valahol a szívünk valamely eldugott sarkában ott motoszkál a mai napig. Van valami a blogunkon is olvasható Willie Dixon mondásában, miszerint: „The blues is the roots; the rest is the fruits”, és mert ennek a mélyről jövő erőnek jól esik átadni magunkat… (Ragyog a szeme, szenvedélytől forrottan hangos nyomatékot ad mondatainak.)
…és ha már a blogunk jutott az eszembe – folytatja –, akkor ajánlom mindenkinek, aki szeretne értesülni fellépéseinkről és egyebeinkről: http://www.bluzers.blogspot.com – elfojtottan nevet… (Én készítettem nekik, még a tavaly…)
– Egyedi a hangzásotok, tudom, pontosan lejátsszátok a dalokat, de azért megvan a Bluzers-i hangulat…
– Ami mindenképpen egyedivé teszi, az a jó zene, amit játszunk. Na jó, ez csak vicc volt – nevet, betöltve az egész a helyiséget – szóval a zene tényleg nem rossz, amiben meg nem vagyunk pengék, az a színpadi kiállás. Ugyanis mi nagyon élvezzük, amikor játsszunk, és általában megfeledkezünk arról, hogy mások is ott vannak, és kellene menjen valamiféle show. Ettől függetlenül érdemes eljönni és meghallgatni szerény műsorunkat.
– Szerény műsor… aza… általában három órás, plusz a jammelés – javítom ki nevetve
-Tudom, vannak nagy kedvencek…
– Egy: aki volt már koncertünkön, az tudja, aki meg nem volt, annak ideje eljönnie – jelenti ki határozottan.
Kettő: aki a bluest szereti, aszerint jó zenét játszunk, aki a tucc-tuccot szereti, annak szörnyű, amit játszunk.
Három: Clapton dalaitól kezdve, Hendrix, ZZ Top és Bonamassan át egészen AC-DC-ig csipegetünk.
– Hűha, ilyen határozottsággal politikai karriert futnál be… Na de Attila, rossz és jó élmények hatásai húztak mély barázdákat lelkivilágodba? – kérdem nevetve, s nézem, ahogy elvesz egy cigit, különösebben nem cigizik, csak ritkán, amikor megkívánja az adott pillanat…
– Legjobb élmény te Pistike, hogy él a zenekarunk, játszunk és ez nagyon jó – pöffenti ki a füstöt. Vannak meghívásaink állandó jelleggel. Ezenfelül, még ha tetszik is a zenénk és tapsolnak is a számok végén, esetleg buli kerekedik, az már csak hab a torta tetején.
Igazán rossz élményünk az elmúlt szűk két év alatt nem volt. Mindig sikeresen félre tudtunk ez idáig ugrálni a felénk röpködő tojások és paradicsomok elől – neveti el magát és félrehajol, mintha most is egy láthatatlan célbadobás elől hárítana…
– Miért tűnik feneketlen tónak az udvarhelyi zenekaroknak az az állapot, amelyből nagyon nehéz kievickélni? Az idő az egyik, az biztos, de ez egyéni megoldásokat kíván. Szerinted mi az az általános tényező, ami visszahúzhat egy zenekart?
– A zenekari fejlődést főleg a kevés gyakorlás akadályozza, Pistike – nagyot szív a cigiből és pöffenti is ki, mintha csak pipálna…
Ellenben a zenekarok életben maradását az akadályozza, hogy igazából ezek az amatőr bandák senkit sem érdekelnek, akiket kellene. Hiszen egy város kulturális életének az amatőr vállalkozások is szerves részei… Városunkban kitűnő amatőr zenekarok vannak, akik a rocktól, bluestól a punkon át a jazzig elsőrangú előadásokat hoznak össze kocsmákban, fesztiválokon, különböző rendezvényeken. (Enyhén büszkeség tölt el, pedig nem is tudom, hogy gondolt-e rám! Mosolygok a kijelentésén…) Egy zenekarnak a méregdrága felszereléseken kívül próbahelyiség szükségeltetik – folytatja –, ami nem lehet bárhol, hiszen a próbák hangereje zavaró a környezet számára, sőt még el sem viselhető, mivel próbákról van szó. A próbahelyiségek terén divatos garázsok meg igazából alkalmatlanok, ugyanis télen állandóan fűtött helyiség kellene, a hangszerekre lévén tekintettel. Talán ez a legnagyobb gondja minden zenekarnak. Ebben jönne jól a segítség, ha a zenekarok kaphatnának próbahelyiségeket. A többit megoldják a lelkes muzsikusok.
– …na… egy vallásos kérdés: Ha belétek rúgnak, visszarúgtok, vagy apostoli szeretettel kenyeret vágtok a rugdalózókhoz?
– Nem rugdalózunk mi Pistike – harsogva nevet –, koncertjeinkre önkéntesek járnak, akinek meg nem tetszik, azoknak nem muszáj végighallgatniuk. Ilyen egyszerű. A legnagyobb zenekarokat sem kedveli mindenki. Vagy ahogy Pici bácsi énekli: „nem szerethet mindenki”.
– Hobbi vagy egyszerűen szórakozás, avagy szabadidő kitöltés?
-Egy olyan hobbi, ami nagyon szórakoztat és sok örömöt szerez. Szeretünk játszani.
– Angolul énekeltek angol előadóktól, ez mindig így is marad, vagy majd fogtok magyar előadók dalaihoz is nyúlni? Esetleg saját szerzemények?
–Dalaink zöme angol nyelvű feldolgozás. Nem határolódunk el természetesen a magyar számoktól sem, de így alakult. Saját számok még nincsenek. Próbálkozunk, de az elébb említett zenészek szerzeményeinek az árnyékában elbátortalanodik, aki halandó. Persze ez nem mentség, hiszen amióta világ a világ, minden egyes alkotást megelőzött több másik nagyszerű darab – nyomja el a cigijét, pontot téve a mondat végére.
– Mi a Felső határ, ami alatt meg szeretnétek állni, ha van ilyen?
– A Felső határt nem mi szabjuk meg, hanem az, hogy mennyire tud fejlődni a zenekar. De nagyon jó nekünk az is, ha baráti társaság előtt tudunk játszani és együtt élvezzük a zenét.
– Meddig lehet a blues motívumokat játszani, szerintetek meddig lesz hallgatósága a blues zenének Udvarhelyen, mi a tapasztalatod?
– Már most is rétegeznének számít és nincs túl nagy hallgatósága, de akik ma kedvelik ezt a zenét, azok holnap is fogják.
– Ha újraszületnél, akkor mit tennél másként és mi az, amire most már büszke vagy? – de jól gondold meg, meg fog jelenni!!!
– Húúúú, van egy pár dolog, amit másként tennék – játszadozik a kiskanállal –, például hamarabb próbáltam volna zenekarban játszani. Amire büszke vagyok, az a mi kis zenekarunk, a Bluzers. Hiszen rengeteg energia van befektetve mindannyiunk részéről, hogy a zenekar életben legyen. Áldozni kellett anyagilag is mindenkinek a hangszerekre, de a legnagyobb próbatétel a heti próbákon való részvétel, hiszen közülünk senki sem profi zenész, mind más és más szakmákat gyakorlunk… Mi dolgozunk Pistike, és még ott a család…
– Egy dalfeldolgozásánál mennyire figyeltek a részletekre, pontosságra vagy engedtek magatoknak is egy kis beleszólást a feldolgozandó dal zenéjébe? Magyarán, loptok be ide-oda improvizációkat?
– Mi igyekszünk minél hűségesebben megszólaltatni az adott dalokat, persze vannak részek, amiket másként játszunk, mert úgy látjuk jobbnak vagy mert csak úgy tudjuk. Ilyen is van.
– Hol zenélnétek legszívesebben egyszer az életben?
– Ábrándozni mi is tudunk, persze, de nagyképűség lenne erre a kérdésre válaszolni – néz rám ragyogó arckifejezéssel.
– Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy „ihlet”?
– Az ihlet szó értelmezése nem hiszem, hogy érdekelne valakit, hiszen mindenki ismeri. (na… becsődölt dolog volt ezt a kérdést feltenni – gondolom magamban)
Megélni, az ritkább alkalom és nem lehet az érzést leírni. Olyan dolog, amiben nem minden nap van része az embernek. Punktum.
– Milyen terveket szőtök a jövőre nézve, mikor és hol lesztek hallhatóak, láthatóak a közeljövőben?
– Terveink vannak. Szeretnénk pár számot felvenni, akár csak a saját kedvünkre is, hogy 20-30 év múlva legyen miről vitatkozni egy üveg, vagy két üveg bor mellet. Fellépéseink meg havonta vannak. A blogunkon olvashatóak a helyszínek és időpontok. Na, erről ennyit.
Végezetül hadd mutassam be a Bluzers zenekart:
Fazakas Attila – dob
Kacsó Zoltán – ének, gitár
Péter Attila – gitár
Szalai Attila – basszusgitár
– Na te Pistike! Ha hazaméssz, akkor elviszlek, arra megyek Én is!
***
2009. december 03. – ZENESAROCK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése