Fesztiváloztunk...

ZENESAROCK – Fesztiváloztunk…

Rockfesztivál Szentegyházán december 29… ilyen jól rég nem éreztem magam, gondoskodott róla három zenekar.
Megérkezésünk után nem sokkal rég nem látott barátokkal találkoztunk, kiknek nagyon megörvendtünk, hiszen elmúlt 5 év is a közös Tusványosi buli óta.
Igen, ott jártam el a páromnak a “Tûztáncot” és a “Gyula Blues” is ott ihletõdött egyértelműen Gyula barátom hatására, kinek azóta is lógok egy „Ciuc” polóval… naszóval, sok minden történt ott és akkor.
Hát most itt volt Gyula is, Mongó, Marci, Csabikáék, meg a feleségek, várandósak is, jó volt látni õket, ahogy családiasodnak.
Míg a zenekarok a beállással, erõss riffekkel tömték tele a termet, egy kislány trikóján akadt meg a szemem “ki a jó? Légió!” felírattal… igen a kis fanok is ott voltak. Tíz órára megtelt a terem, leoltódtak a lámpák és feldübörgött a Mennydörgés zenekar Lövétéről. Egyszerű srácok, kik besorakoztak a rock katonái közé, berobbant a közönség közé az energiájuk, Osszián, Pokolgép dalok dobütemei döngették a falakat, a dobhártyákat. Egyszerűen jó volt nézni őket még akkor is, ha nem teljesen fedte a metál nyers hangzásvilága a szeretett stílusomat, jó volt nézni, hogy élvezik a zene minden egyes hangját, egyszerűen odaolvadtak a színpadhóz, eggyé váltak a teremmel. Szép volt fiúk, éljen a rock!
Szentegyháza veteránjai követték a lövétei srácokat, a Légió. Velük még a fesztivál elején beszélgettem miközben a falra vetített képeket néztem, ott a falon hosszú hajú kemény legények néztek vissza rám széles mosollyal, fiatalon. Most meg kopaszok és apák… egyetlen kivétel az énekes lány, kiről kiderült, hogy az Õ lánya a Légió polós kislány.
Endrétől sokat hallottam a kilencvenes évek Légiós koncertjeikről, a P. Mobil és saját dalok székelyhoni müvelõiként lettek ismertek és kedveltek Szentegyházán. Most ez érződött, hogy 16 év után egy olyan csapat lépett a színpadra, kikre sokan nosztalgikusan tekintettek. Megtapsolták õket, örvendtek nekik, mert a Légió most egy kicsit az övék volt.
Jól kiénekelt dalok, erõs hangzás, a slágeres rock refrénjei csurogtak le a színpadról. Hátranézve láttam, hogy énekelnek a nézõtérrõl, a régi hangok-régi sorok lassan eszekbe jutottak. A végén sorozatos és megérdemelt visszahívások…. igen, itt láttam-hallottam, éreztem azt, hogy ennél nem kell több semmi -ahogyan szerették és visszaszerették őket-, bár érezhető volt a 16 év szünet de ez senkit nem bántott. Igen, ez kell egy zenekarnak, ez kellet nekik is…
Harmadik zenekar a Mongo’s Blues Band. Mongó régi jó barátom, van már 7 éve is, hogy együtt jammeltünk egy kis mezei fesztiválon, a nagy pusztán, ahol a generátorok puffogása adták az alapritmust, a Hey Joe-t játszottuk akkor, voltunk vagy tízen a színpadon, jó volt, szép volt de gerjedtünk is … (most míg a zenekar beállt ez a fesztivál jutott az eszembe). Mongó a vállára akasztotta hófehér Fenderét, Radics és Mobil dalokat kezdett játszani. Nagyon meglepett és nagyon melengette a szívemet ahogy ott nyomták többek közt a Zöld Csillag-ot, majd a HBB -s dalok következtek…. Ilyet rég nem hallottam, tetszett nagyon… csodálatos volt, kellemes meglepetés, erre nem számítottam, hát igen…. átkaroltam a párom derekát és hallgattam őket, ahogy ezzel a kisvárosi egyszerűséggel, de példaként sugározva magukból azt az erőt, hogy így is lehet játszani… szerényen és szívbõl!
Nem kritikusként írom e beszámolót, mert nem áll módomban kritizálni és hadd legyen az más dolga, nekem mindhárom zenekar tetszett úgy a maguk apró kis, hanyagolható hibájukkal, csodálatos gazdagságukkal együtt. A végén feltették a koronát, mindhárom csapat színre lépett és elénekelték a Piramis Ajándékát közösen az ottlévõkkel. Egy terem, egy dal, egy közös hang.
A hangulat leírhatatlan volt számomra. A fesztivál végén a gratulációk. Mindenki kezet fogott mindenkivel. Velem is, pedig tudták, hogy nem zenészként mászkálok a zenészek között, mégis nevemen szólítottak számomra ismeretlenek is, örvendtek, hogy megszületett és csodálatosan végződött a fesztivál.
Nem utolsó soron köszönöm a hangulatot a szponzoroknak is, megemlíthető az az önzetlenség, hogy a zene fölötte állt az anyagi igényeknek a zenekarok részéről és ingyen vállalták a részvételt.
Szép volt fiúk, szép volt szervezők, szép volt közönség…. legyen ez írányjelzõ a sznoboknak.
2010-ben találkozunk!

ZENESAROCK 2009. DECEMBER 30.
————————-
BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK, VISZLÁT 2010-BEN!
Tisztelettel
Vass István “Pistike”

————————–