... már többször gondolt arra, hogy elmegy. Ki vidékre, ahol újrakezdhet mindent. Nem akar többet a fájó emlékképekkel nap mint nap találkozni sem a járdán, sem a téren, sem a panel falai közt.... egyszerűen már nyűg neki ez a város. Szabadulni kell hogy szabaddá válhasson ott mélyen bent. Most érzi, hogy sírnia kell és erősen kapaszkodik minden hétköznapi gondolatba, hogy ne kelljen. Ott az a letört nyelű kávéfõzõ , a megcsorbult agyagedény, a Marcika képe a hûtõn egy pillangó mágnessel... itt már nem bírja tovább és kitör belőle a visszafojtott zokogás.
Elmegy. Ez már biztos. Itt és most eldöntötte. Talál egy kis vidéki házat a garzonért. Marcival is lesz valami. Muszáj ezt megtennie, mert hanem megfullad a bensőjét régóta égető tűz füstjétől.
Remegő kézzel elveszi a telefont,hogy felhívja Anyát... nem, inkább Vica nénit... nem.... Gézáékat... -az a legjobb, ha most nem hív fel senkit. Ezt még át kell gondolnia. Mit fog ott csinálni egyedül?
Lassan leteszi a telefont és hátradőlve lehunyja szemeit. Az álom észrevétlen simítja ki a homlokát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése