A hóba süppedt házat az útszéli magas fenyő illata veszi körül. A Nap ragyogása megtörik minden jégcsapon, a hideg és a szél éles foga bent tart mindenkit a házakban... csak Marcit nem... önfeledten építi a nehezen összeálló porladó hóból a hóemberét.
Sziszifuszi munka ez a minduntalan összeomló hókupac emberré válása.
***
A ropogó tűz hangja és a régi képekkel átörökölt ház meleg hangulatot áraszt. Nyikorgó laskavágó hangja szivárog ki a konyhából.
-Vica néni hogy van? Mit csinál az öreglány? -kérdi Mama kinézve a szemüvege fölött, megállítva egy pillanatra a vágót.
-Egész jól viseli sorsát... talán az egyetlen a garzonban aki újságot rendel, rádiót hallgat, tévét néz... olyan mint egy pontos híradó -mondja nevetve hátradőlve.
Apa fát tesz a tűzre, majd visszaülve a barna fapadra ránéz az õ kicsi lányára. Szemében ragyogás de valahol mélyen ott van egy kis szomorúság is. Kint ismét havazni kezd. Hosszú ez a tél.
***
Lassan eltűnnek a nyomok a hóban miközben a szél füstillatot fúj az ezernyi hópihék szárnyai közé.
jeltelen utakon elfogynak a nyomok,
s fent a sûrû felhők násztáncot járnak,
a tél -eresz alá húzott- jégcsap fogai, konok
hangulatban csikorgó dallamot zárnak.
Befagyott tó tükre hullámtalan jaja
pirkadó kikelet hangtalan zaja
járja át a mezőt s annak fáit
a természet névtelen, kincses szolgáit.
------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése