A vasúti sínek között hosszan fütyült a szél.... néha egy egy mozdony lusta tolatása zavarta meg a csendet, amúgy a párás levegő mozdulatlan ült a városon... A szerkesztõség ablakára vékony csíkokat húzott a szemerkélő eső. Géza és Judit a másnapi anyagot rendszerezték, a nagyfőnök meg szótlanul ült asztala fölött... a nyomda ma késve indul. Áramszünetük van.
... Fürtjeivel játszadozva Vica nénire gondolt ... úgy ahogy a képernyõvédõ mögül szembenézett saját önarcképével. Lekapcsolta az asztali lámpát és kilépett az erkélyre.
A párás köd unottan takarta a távoli dombokat... tudta, arrafele most valahol Anya talán a kandalló melegénél pont az újságot lapozza, vagy fényesre sikálja a nehéz tölgyfabútor lakkozását.... vagy épp belekönyököl a vidéki kilátásba az ablakon... Apa meg fát aprít a télvégi vagy a korai tavasz haldokló hidege ellen...
Marci nevetve pördült ki az iskola ajtaján.... ahogy karonfogta a fiút és elindultak, csak úgy hullámzott , úszott, vibrált körülöttük a levegő... tudta, hogy a hét végén visszamegy.... már tudta... oda a dombok mögé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése